Az oldal töltődik.
Magyar-történelem szakos tanár, közművelődési szakember.
2010-ig döntően közoktatással és kutatással foglalkozott, több alkalommal volt önkormányzatok stratégiai munkáját támogató szakértő, minisztériumi vezető. Az uniós csatlakozás idején a közoktatás-fejlesztési programok tervezését irányította, később megvalósításukért felelt, valamint felnőttképzési programok kidolgozásában és megvalósításában vett részt.
2010 után a magánszférába kilépve figyelme a kulturális területek felé irányult, kortárs designnal foglalkozott többek között a Budai Várban és az Örkény Színházban.
2019-től az 1., 2021-től pedig a 2. kerületben kulturális területen dolgozik, a Marczibányi Téri Művelődési Központot, a Klebelsberg Kultúrkúriát, a Budai Táncklubot és a Vízivárosi Galériát magában foglaló KLUT2 Nonprofit Kft. operatív ügyvezetője.