M A R G I T - N E G Y E D

Az oldal töltődik.

Töltés elvetése

- Margit-negyed

május 30, 2025 Margit-negyed Comments Off

Az Irodalom Éjszakája immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre és második alkalommal a Margit-negyedben hív rendhagyó világirodalmi barangolásra minden irodalmat kedvelő embert itt a Margit-negyedben. Az idei programban három nyári estén, június 4-5-6-án, 26 ország 26 szerzőjének műveiből hangzanak el részletek az irodalomhoz nem feltétlenül kötődő, azt újszerű megvilágításban láttató helyszíneken.

Az mostani téma, amelyhez a kiválasztott művek kapcsolódnak: a MENEDÉK.

Az Irodalom Éjszakája célja, hogy az irodalmi élményen túl Budapest kulturális sajátosságaira, az egyes városrészek nevezetességeire, jellegzetes épületeire, közösségi életének fontos helyszíneire is felhívja a figyelmet. A tavalyi év sikere után, a szervezők ebben a jubileumi évben is úgy határoztak, hogy maradnak a II. kerületben, ahol bőven akad még felfedeznivaló: a Margit-negyed és a Széll Kálmán tér környékének, a tavalyihoz képest más helyszíneit vonták be az irodalmi sétába, és kis kitérőt tesznek idén a szomszédos XII. kerületbe is. A felolvasások helyszíneinek többsége a ’menedék’ különböző aspektusait jeleníti meg. A résztvevő helyeket ezen a térképen találjátok:

A világirodalmi paletta sokféle árnyalatát felvillantó műrészleteket a Jurányi Házban és a Margit-negyedben rendszeresen fellépő színművészek keltik életre.

Együttműködő színházi partnerünk 2025-ben a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház és a FÜGE Egyesület.

A budapesti Irodalom Éjszakája fővédnöke: Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere.

ÚTMUTATÓ AZ IRODALOM ÉJSZAKÁJÁHOZ

* A felolvasásokra 19:00 – 23:00 között kerül sor párhuzamosan 9 különböző helyszínen.
* Minden helyszínen egy adott szerző művének részlete hangzik el 8 alkalommal: 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00, 21.30, 22.00, 22.30 órai kezdéssel.
* Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt.
* Mindenki maga állíthatja össze az aznapi irodalmi barangolásának útvonalát, ehhez nyomtatott térképet adunk segítségül.
* A programon való részvétel ingyenes, regisztrációhoz nem kötött.

JÁTÉK

Az eseményhez kapcsolódó játékunkban a szerencsések értékes könyvcsomaggal gazdagodhatnak. A játék szabályait a rendezvényt megelőző héten tesszük közzé.

MIT ÉRDEMES MÉG TUDNI AZ IRODALOM ÉJSZAKÁJÁRÓL?

Az első Irodalom Éjszakájára 2006-ban Prágában került sor, Magyarországon a budapesti Cseh Centrum kezdeményezte a meghonosítását, és 2016-tól minden évben megrendezésre kerül. Kezdetben egynapos volt, 2020-ban bővül 3 estés programmá. 2019 óta Budapest mellett Debrecen is helyet ad a különleges hangulatú felolvasásoknak. A projekt szervezője az EUNIC Hungary (a Budapesten működő európai kulturális intézetek és nagykövetségek kulturális részlegeinek ernyőszervezete).

Program táblát itt találjátok