„Angol-olasz szakon végeztem, leginkább ez utóbbit tanítottam, s ennek révén kerültem a filmes világgal is kapcsolatba. Itt ismerkedtem meg a képi megjelenítéssel, s kezdtem el hobbiból épületeket, pontosabban azok szép és igényes részeit fotózni. A kétezertízes évek elején ebből indítottam el a Kép-tér blogot, amelynek egy Szerb Antaltól vett idézet lett a mottója: „én a várossal akarom önt megismertetni”. Gyakran kéredzkedtem be lépcsőházakba, szinte mindenhol találtam egy-egy érdekes részletet.
Úgy éreztem, a fotókat nem tehetem fel kísérőszöveg nélkül, ezért kutatásokba kezdtem. Egyre többet és többet tudtam meg a házak történetéről, s egyre inkább érdekelt a város múltja. A Budapest100 önkéntese lettem, a Budapest Főváros Levéltárnak pedig állandó vendége. Ekkor jöttem rá arra, mennyire szeretem a régi papírok tapintását, és hogy milyen izgalmasak egy százéves ház eredeti dokumentumai. A történetek korabeli szereplőivel ugyan már nem tudtam beszélni, a megsárgult papírosok azonban idővel felfedték előttem titkaikat. Egymás után vettem a szakkönyveket és rengeteg időt töltöttem el az Arcanumon korabeli cikkek olvasásával, kutatással.
A blog révén számos ismeretségre tettem szert. Így találkoztam a huszadik század elejének jelentős tervezője, Fodor Gyula egyik leszármazottjával. Több mint negyven, többségében szecessziós stílusú bérház valósult meg a pályáját építész vállalkozóként kezdő szakember tervei nyomán a fővárosban. A Margit-negyedben, a Fényes Elek utca 3-as szám alatt is áll egy, bár a huszadik század második felében a homlokzatát erősen lecsupaszították. Ez az ismeretség segített a Fodor Gyula munkásságáról írt könyvem megszületéséhez, s lett a lelkesen végzett kutatásaimnak első kézzelfogható eredménye.
A blog, a könyv és az ismerősök ajánlása révén jutott el hozzám a Koreai Kulturális Központ kommunikációs referense, Máriás-Németh Borbála. A Frankel Leó úti épületük történetére voltak kíváncsiak, s bár nagyon izgalmas feladatnak ígérkezett, nem tudhattuk mekkora anyag fog összegyűlni. A levéltárban kezdtem a kutatást, szerencsére találtam eredeti terveket is, úgyhogy elvállaltam a megbízást.
Később kiderült, a mai épület helyén álló régi házban működött a Kisbuda vendéglő. A korábbi vezetőt, Meződi Alizt is megtaláltam, akivel egy nagyon jó beszélgetést rögzítettünk. Neki köszönhetően rengeteg fénykép, sztori került elő a vendéglő fénykorából. Menet közben úgy döntöttünk, a Frankel Leó út többi fontos épületét, és azok múltját is bemutatjuk, az eredeti elképzeléshez képest így lett sokkal gazdagabb az anyag. Végül a közgyűjteményekből és a Fortepantól származó korabeli képekből és levéltári tervrajzokból egy valóban izgalmas kiállítás állt össze a „A mi házunk, a mi utcánk” címmel. A megnyitón a Koreai Kulturális Központ munkatársai felhívást intéztek a környék lakóihoz, azt kérték, hogy osszák meg velünk a Frankelen készült fotóikat, családi történeteiket. Mivel sokan jelentkeztek, egyfajta városi emlékezet elevenedett meg, amely éppen azokat a hiányos részeket tölti ki, amelyekhez a levéltárakban nehéz anyagot gyűjteni. A későbbiekben tervezzük az így beérkező személyes emlékek közlését is.
A Koreai Kulturális Központ munkatársaival nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, kedvesek, precízek, profik és csalhatatlan az ízlésük. Példaértékű, hogy egy helytörténeti kiállítás pont egy külképviseleti intézményben kapott helyet és hogy mennyire fontosnak tartották a megvalósítását. Egy majdani, második kerületi helytörténeti gyűjtemény is egységes anyaggá állhatna össze az ehhez hasonló kezdeményezések nyomán.
Éveken át laktam a Zsigmond téren, és már akkor is gyakran rácsodálkoztam a Frankel Leó út építészeti sokszínűségére. Itt remekül megférnek egymás mellett a hatvanas években épült modern társasházak, a száztíz éves szecessziós bérházak, a Hild József tervei alapján készült, az ezernyolcszáznegyvenes évekből ránk maradt klasszicista épületek és a török korból származó Veli Bej fürdője. Az a fantasztikus benne, hogy hihetetlenül jó helyen van, egy lépésre a Margit-hídtól, mégsem olyan forgalmas, mint a belváros, közel a Duna-part, de a Rózsadomb zöld területei is. Előtte és utána is sok helyen laktam a városban, de a Zsigmond tér és a Frankel Leó út azóta is a kedvenceim közé tartozik.
A Budai Polgár felkérésére most a kerületi villák legérdekesebb darabjait kutatom, különös tekintettel a kedvenceimre, a két világháború között épület modernista házakra. A bokros, fás udvarok mélyén fantasztikus épületek rejtőznek. Ezek közül sokat drasztikusan átalakítottak az elmúlt évtizedekben. Fontos beszélni róluk, hogy épített örökségünk rejtőzködő, vagy kevéssé ismert értékeire irányítva a figyelmet segítsük fennmaradásukat, megújulásukat.”
Fonyódi Anita városépítészeti blogger, „A mi házunk, a mi utcánk” kiállítás kutatója 1023. Frankel Leó út 30-34. Koreai Kulturális Központ
#margitnegyedarcai: Fonyódi Anita
„Angol-olasz szakon végeztem, leginkább ez utóbbit tanítottam, s ennek révén kerültem a filmes világgal is kapcsolatba. Itt ismerkedtem meg a képi megjelenítéssel, s kezdtem el hobbiból épületeket, pontosabban azok szép és igényes részeit fotózni. A kétezertízes évek elején ebből indítottam el a Kép-tér blogot, amelynek egy Szerb Antaltól vett idézet lett a mottója: „én a várossal akarom önt megismertetni”. Gyakran kéredzkedtem be lépcsőházakba, szinte mindenhol találtam egy-egy érdekes részletet.
Úgy éreztem, a fotókat nem tehetem fel kísérőszöveg nélkül, ezért kutatásokba kezdtem. Egyre többet és többet tudtam meg a házak történetéről, s egyre inkább érdekelt a város múltja. A Budapest100 önkéntese lettem, a Budapest Főváros Levéltárnak pedig állandó vendége. Ekkor jöttem rá arra, mennyire szeretem a régi papírok tapintását, és hogy milyen izgalmasak egy százéves ház eredeti dokumentumai. A történetek korabeli szereplőivel ugyan már nem tudtam beszélni, a megsárgult papírosok azonban idővel felfedték előttem titkaikat. Egymás után vettem a szakkönyveket és rengeteg időt töltöttem el az Arcanumon korabeli cikkek olvasásával, kutatással.
A blog révén számos ismeretségre tettem szert. Így találkoztam a huszadik század elejének jelentős tervezője, Fodor Gyula egyik leszármazottjával. Több mint negyven, többségében szecessziós stílusú bérház valósult meg a pályáját építész vállalkozóként kezdő szakember tervei nyomán a fővárosban. A Margit-negyedben, a Fényes Elek utca 3-as szám alatt is áll egy, bár a huszadik század második felében a homlokzatát erősen lecsupaszították. Ez az ismeretség segített a Fodor Gyula munkásságáról írt könyvem megszületéséhez, s lett a lelkesen végzett kutatásaimnak első kézzelfogható eredménye.
A blog, a könyv és az ismerősök ajánlása révén jutott el hozzám a Koreai Kulturális Központ kommunikációs referense, Máriás-Németh Borbála. A Frankel Leó úti épületük történetére voltak kíváncsiak, s bár nagyon izgalmas feladatnak ígérkezett, nem tudhattuk mekkora anyag fog összegyűlni. A levéltárban kezdtem a kutatást, szerencsére találtam eredeti terveket is, úgyhogy elvállaltam a megbízást.
Később kiderült, a mai épület helyén álló régi házban működött a Kisbuda vendéglő. A korábbi vezetőt, Meződi Alizt is megtaláltam, akivel egy nagyon jó beszélgetést rögzítettünk. Neki köszönhetően rengeteg fénykép, sztori került elő a vendéglő fénykorából. Menet közben úgy döntöttünk, a Frankel Leó út többi fontos épületét, és azok múltját is bemutatjuk, az eredeti elképzeléshez képest így lett sokkal gazdagabb az anyag. Végül a közgyűjteményekből és a Fortepantól származó korabeli képekből és levéltári tervrajzokból egy valóban izgalmas kiállítás állt össze a „A mi házunk, a mi utcánk” címmel. A megnyitón a Koreai Kulturális Központ munkatársai felhívást intéztek a környék lakóihoz, azt kérték, hogy osszák meg velünk a Frankelen készült fotóikat, családi történeteiket. Mivel sokan jelentkeztek, egyfajta városi emlékezet elevenedett meg, amely éppen azokat a hiányos részeket tölti ki, amelyekhez a levéltárakban nehéz anyagot gyűjteni. A későbbiekben tervezzük az így beérkező személyes emlékek közlését is.
A Koreai Kulturális Központ munkatársaival nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, kedvesek, precízek, profik és csalhatatlan az ízlésük. Példaértékű, hogy egy helytörténeti kiállítás pont egy külképviseleti intézményben kapott helyet és hogy mennyire fontosnak tartották a megvalósítását. Egy majdani, második kerületi helytörténeti gyűjtemény is egységes anyaggá állhatna össze az ehhez hasonló kezdeményezések nyomán.
Éveken át laktam a Zsigmond téren, és már akkor is gyakran rácsodálkoztam a Frankel Leó út építészeti sokszínűségére. Itt remekül megférnek egymás mellett a hatvanas években épült modern társasházak, a száztíz éves szecessziós bérházak, a Hild József tervei alapján készült, az ezernyolcszáznegyvenes évekből ránk maradt klasszicista épületek és a török korból származó Veli Bej fürdője. Az a fantasztikus benne, hogy hihetetlenül jó helyen van, egy lépésre a Margit-hídtól, mégsem olyan forgalmas, mint a belváros, közel a Duna-part, de a Rózsadomb zöld területei is. Előtte és utána is sok helyen laktam a városban, de a Zsigmond tér és a Frankel Leó út azóta is a kedvenceim közé tartozik.
A Budai Polgár felkérésére most a kerületi villák legérdekesebb darabjait kutatom, különös tekintettel a kedvenceimre, a két világháború között épület modernista házakra. A bokros, fás udvarok mélyén fantasztikus épületek rejtőznek. Ezek közül sokat drasztikusan átalakítottak az elmúlt évtizedekben. Fontos beszélni róluk, hogy épített örökségünk rejtőzködő, vagy kevéssé ismert értékeire irányítva a figyelmet segítsük fennmaradásukat, megújulásukat.”
Fonyódi Anita
városépítészeti blogger,
„A mi házunk, a mi utcánk” kiállítás kutatója
1023. Frankel Leó út 30-34.
Koreai Kulturális Központ
Fotók: Walton Eszter
Keresés a honlapon
Legutóbbi bejegyzések
Hírarchívum