„Az általános iskolában kezdtem el kosárlabdázni, testnevelő tanárom ajánlására. Magas, nyúlánk fiúként ebben a sportágban látta számomra a legtöbb lehetőséget. Sportos család voltunk, anyukám röpizett, apukám bokszolt, nagybátyám pedig profi focista volt, így mindenki örült annak, amikor szülővárosomban, Szabadkán, a helyi klub edzője „felfedezett” egy tornán. Az egykori Jugoszláviában nagyon erős volt a kosárlabda élet, így óriási dolognak számított, hogy juniorcsapatunkkal később másodikak lettünk a bajnokságban. Engem is motivált a sok jó játékos, példaképem a később NBA-ban is játszó Toni Kukoč volt. Nagyon szerettem a játékát, ugyanakkor alkatilag is hasonlítottam rá.
Egy jó kosárlabdázó akkoriban vagy külföldi sztárcsapatnál akart játszani, vagy az amerikai egyetemi bajnokságban. Én ez utóbbit választottam és egy tengerentúli nagynénikém segítségével sikerült is kijutnom Budapesten keresztül, majd a Milwaukee Bucks nyári táborába is bekerültem. De a legrosszabb időben történt mindez, a délszláv háború kellős közepén, otthon azt hitték, hogy a kötelező katonai szolgálat elől menekülök. Pedig csak egy fiatal voltam, aki az álmait szerette volna megvalósítani. Négy hónapi jogi huzavona után sikerült tisztáznom magam, de ezt követően is olyan nagy volt rajtam a nyomás, hogy az első év után hazamentem. Addigra a hadi események is enyhültek, így végül nem kellett veszélyes akciókban részt vennem. Játszottam tovább a bajnokságban, ám amikor az újabb háború kitört, Koszovót már nem úsztam meg. Huszonhat éves voltam, és ezzel véget is ért az aktív játékoskarrierem.
Szabadkán, az anyaegyesületemnél kezdtem el edzősködni, miután elvégeztem a szükséges iskolákat. A női szakosztályhoz kerültem s ez a vonal máig megmaradt. Eleinte a legkisebbekkel foglalkoztam, majd felfelé lépkedve, korosztályos válogatottakat is irányítottam. Szerbia után Szlovákia, Ausztria, Svédország, majd ismét Szlovákia következett. 2016-ban kerültem Pasarétre, egy évig a felnőtt élvonalbeli csapat mellett dolgoztam, majd az utánpótláskorúakhoz kerültem. Egészen más típusú, munka ez, mint a felnőttekkel, a képzés minősége fontosabb az eredménynél. Ahogy az akadémiának, úgy nekem is az a célom, hogy minél több felnőtt válogatott játékost adjunk a magyar kosárlabdázásnak.
Nagymamám, Sáfrány Ilona, vajdasági magyar volt, így otthon is sokat beszéltünk magyarul. Az általános iskolában is ez volt a második, kötelező nyelvem, s a barátaim jelentős része is a szabadkai magyar közösségből került ki. Sokat jártunk át Szegedre, gyakran ott nyaraltunk, máig emlékszem az egyik menő cukrászda fantasztikus fagyijára. Ma már én járok haza a szüleimhez, amikor kevés szabadidőm engedi, és Szabadkáról hozom az általuk készített házi lekvárt paradicsomszószt, vagy éppen pálinkát. Talán a magyar gyökereknek is köszönhető, hogy Budapesten szinte azonnal otthon éreztem magam.
Feleségemmel négy éve házasodtunk össze és igen tudatosan választottunk lakhelyet. Sokat sétáltunk a Margitszigeten, a Normafánál, így gyakran mentünk el a Mammut mellett. Ekkor szerettünk bele a környékbe, ezért kerestünk itt albérletet. Egyszer csak megláttam egy hirdetést a Csalogány utcában és azonnal tudtam, hogy ez lesz a miénk. Már az első találkozóra vittem magammal a foglalót, s azóta sem bántuk meg, hogy ide költöztünk. Jó a közlekedés és az üzletek ellátottsága. S ami még ennél is fontosabb, pár lépés csupán a Duna-part! Nyáron ott töltjük a szabadidőnk javát. Egyetlen dolog nem tetszett csupán, mégpedig a Széna téri buszpályaudvar. Mostanra azonban ez is megoldódott, hiszen csodálatos park került a helyére és a Millenáris is fantasztikus lett. Kutyasétáltatás közben sok kedves ismerőst szereztünk már. Itt mindenki barátságos egymással.
Azt hiszem, nagyítóval sem találnánk hibát a Margit-negyedben.”
Igor Skocovski Vasas Akadémia – kosárlabdaedző 1027 Csalogány utca 53. www.vasasbasket.hu
#margitnegyedarcai:Skocovski Igor
„Az általános iskolában kezdtem el kosárlabdázni, testnevelő tanárom ajánlására. Magas, nyúlánk fiúként ebben a sportágban látta számomra a legtöbb lehetőséget. Sportos család voltunk, anyukám röpizett, apukám bokszolt, nagybátyám pedig profi focista volt, így mindenki örült annak, amikor szülővárosomban, Szabadkán, a helyi klub edzője „felfedezett” egy tornán. Az egykori Jugoszláviában nagyon erős volt a kosárlabda élet, így óriási dolognak számított, hogy juniorcsapatunkkal később másodikak lettünk a bajnokságban. Engem is motivált a sok jó játékos, példaképem a később NBA-ban is játszó Toni Kukoč volt. Nagyon szerettem a játékát, ugyanakkor alkatilag is hasonlítottam rá.
Egy jó kosárlabdázó akkoriban vagy külföldi sztárcsapatnál akart játszani, vagy az amerikai egyetemi bajnokságban. Én ez utóbbit választottam és egy tengerentúli nagynénikém segítségével sikerült is kijutnom Budapesten keresztül, majd a Milwaukee Bucks nyári táborába is bekerültem. De a legrosszabb időben történt mindez, a délszláv háború kellős közepén, otthon azt hitték, hogy a kötelező katonai szolgálat elől menekülök. Pedig csak egy fiatal voltam, aki az álmait szerette volna megvalósítani. Négy hónapi jogi huzavona után sikerült tisztáznom magam, de ezt követően is olyan nagy volt rajtam a nyomás, hogy az első év után hazamentem. Addigra a hadi események is enyhültek, így végül nem kellett veszélyes akciókban részt vennem. Játszottam tovább a bajnokságban, ám amikor az újabb háború kitört, Koszovót már nem úsztam meg. Huszonhat éves voltam, és ezzel véget is ért az aktív játékoskarrierem.
Szabadkán, az anyaegyesületemnél kezdtem el edzősködni, miután elvégeztem a szükséges iskolákat. A női szakosztályhoz kerültem s ez a vonal máig megmaradt. Eleinte a legkisebbekkel foglalkoztam, majd felfelé lépkedve, korosztályos válogatottakat is irányítottam. Szerbia után Szlovákia, Ausztria, Svédország, majd ismét Szlovákia következett. 2016-ban kerültem Pasarétre, egy évig a felnőtt élvonalbeli csapat mellett dolgoztam, majd az utánpótláskorúakhoz kerültem. Egészen más típusú, munka ez, mint a felnőttekkel, a képzés minősége fontosabb az eredménynél. Ahogy az akadémiának, úgy nekem is az a célom, hogy minél több felnőtt válogatott játékost adjunk a magyar kosárlabdázásnak.
Nagymamám, Sáfrány Ilona, vajdasági magyar volt, így otthon is sokat beszéltünk magyarul. Az általános iskolában is ez volt a második, kötelező nyelvem, s a barátaim jelentős része is a szabadkai magyar közösségből került ki. Sokat jártunk át Szegedre, gyakran ott nyaraltunk, máig emlékszem az egyik menő cukrászda fantasztikus fagyijára. Ma már én járok haza a szüleimhez, amikor kevés szabadidőm engedi, és Szabadkáról hozom az általuk készített házi lekvárt paradicsomszószt, vagy éppen pálinkát. Talán a magyar gyökereknek is köszönhető, hogy Budapesten szinte azonnal otthon éreztem magam.
Feleségemmel négy éve házasodtunk össze és igen tudatosan választottunk lakhelyet. Sokat sétáltunk a Margitszigeten, a Normafánál, így gyakran mentünk el a Mammut mellett. Ekkor szerettünk bele a környékbe, ezért kerestünk itt albérletet. Egyszer csak megláttam egy hirdetést a Csalogány utcában és azonnal tudtam, hogy ez lesz a miénk. Már az első találkozóra vittem magammal a foglalót, s azóta sem bántuk meg, hogy ide költöztünk. Jó a közlekedés és az üzletek ellátottsága. S ami még ennél is fontosabb, pár lépés csupán a Duna-part! Nyáron ott töltjük a szabadidőnk javát. Egyetlen dolog nem tetszett csupán, mégpedig a Széna téri buszpályaudvar. Mostanra azonban ez is megoldódott, hiszen csodálatos park került a helyére és a Millenáris is fantasztikus lett. Kutyasétáltatás közben sok kedves ismerőst szereztünk már. Itt mindenki barátságos egymással.
Azt hiszem, nagyítóval sem találnánk hibát a Margit-negyedben.”
Igor Skocovski
Vasas Akadémia – kosárlabdaedző
1027 Csalogány utca 53.
www.vasasbasket.hu
Fotók: Walton Eszter
Keresés a honlapon
Legutóbbi bejegyzések
Hírarchívum