M A R G I T - N E G Y E D

Az oldal töltődik.

Töltés elvetése

Szomszédünneppel zárult a közösségépítő TÁRSAS.ház program

október 3, 2022 Margit-negyed Comments Off

Talán még a TÁRSAS.ház program résztvevőinél is nagyobb izgalommal készültünk az október 2-ai Szomszédünnepre. A Margit-negyed kísérleti projektjének közel hat hónapja alatt olyan közel kerülhettünk a társasházak lakóihoz, és annyira átérezhettük a közösségépítés minden nehézségét, hogy szívből kívántuk nekik a szép befejezést. Arra azonban mi sem számítottunk, hogy ez az érzés, szinte katartikus lesz. S nemcsak számunkra, de az utcáról „betérő” érdeklődők számára is.

A Margit-negyed program fontos eleme az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok bérbeadása, ám amikor a városvezetés arról beszél, hogy új élettel kívánja megtölteni Buda kapuját, akkor nemcsak az épületekre gondol. Az emberekre is, akik nemcsak attól érzik jobban magukat a környéken, mert rendezett, tiszta és funkcionális környezet veszi őket körül, de a közösségtől is, amely emberi melegséggel tölti meg mindennapjaikat. A TÁRSAS.ház program ennek a közösségnek a kialakításáról és fejlesztéséről szólt abban a négy házban, amelynek ötletét a megvalósításig kísértük végig négy mentorunk, Édes Balázs, Osvárt Andrea, Tihanyi Dominika és Szohr Gábor lelkes támogatásával.

A Nappaliban kezdődött minden. Az újszerű és egyéni elképzelések inspiráló előadásokon öltöttek alakot. Az ötletelés végén, négy házat választottunk ki, a konkrét munka velük indult útjára. A nyár folyamán rendszeres találkozókat szerveztünk, amelyekre eleinte csak néhány, majd egyre több lakó jött el. Ahogy egyre jobban megismerhettük mindennapjaikat, úgy körvonalazódhattak az újabb és újabb ötletek. Volt, ahol a belső kert elrendezése jelentett problémát, máshol a közös képviselő által elkövetett hibákra derült fény, de olyan is akadt, ahol a közösségi terek nagytakarításával indult be az élet.

A folyamat során magunk is szembesültünk a közösségépítés nehézségeivel, miközben az emberek társaság utáni vágyának erejét is megtapasztalhattuk. Ez utóbbi volt az, ami átsegítette őket, s rajtuk keresztül minket is a nehézségeken. Pedig utóbbiból akadt bőven, különösen a nyári hónapokban, amikor a szép lassan összekovácsolódó csapatot cseppet sem volt könnyű összetartani.

A Szomszédünnep előtti hetek izgalma azonban a házak folyosóján át, a lakásokba is beszivárgott. A Margit körúton a korábban lomtárnak használt mosókonyha néhány hét alatt kellemes klubhelyiséggé alakult át, ahová jó érzés volt belépni. A lakók pedig a dekoráció készítése során, nemcsak humorérzékükről tettek tanúbizonyságot, de értékeiket is felfedezték. Így kerülhetett a „panoráma létra” elnevezés a Parlament épületére fantasztikus kilátást nyújtó ablak alá, ahová egy ötletes kétfokos dobogót állítottak. A vendégek pedig boldogan fotózták a páratlan látványt, majd elmerültek az ideiglenes helytörténeti kiállításban. A stílszerűen spárgára csipeszelt korabeli fényképeken nemcsak a ház, de a Margit-negyed jónéhány épületének története is megelevenedett.

A Ganz utcában a lakók eddig is használták a magas téglafalak között megbújó kertet, de szinte sohasem együtt, igazi szépsége pedig csak most, a nagytakarítást követően mutatkozhatott meg. Az évek alatt összegyűlt sitt, szemét és még ki tudja mi, erős fekete zsákokba került, a falevél kupacok alján összeálló humusz pedig a kert végi bokrosabb részek talaját gazdagította. S mire elkészült a finom paprikáskrumpli, a bogrács mellett ülve, maguk a lakók is rácsodálkoztak a kert biztonságot árasztó, egyedi hangulatára. Saját kis oázisukra a nagyváros kellős közepén.

A Szomszédünnep számunkra is sok tanulsággal szolgált, és még több örömmel. Jó volt látni, hogy a bátorítás, az inspirálás és a támogatás sehol sem volt hiába. Ott sem, ahol végül nem rendeztek záróbulit, vagy ahol ezt zártkörűen, csak maguknak szervezték meg. A közösségek formálódása ugyanis mindenhol megkezdődött, a csapatok pedig a saját ritmusuk és ízlésük szerint járták végig a TÁRSAS.ház program kínálta utat. Köszönjük, hogy ezen elkísérhettünk titeket!