„A főiskola elvégzése óta dolgozom a Kitaibel Pál utcai óvodában. Akkoriban még a KSH-hoz, édesapám munkahelyéhez tartozott az intézmény, neki köszönhetően töltöttem itt a nyári gyakorlatokat, az akkori vezető pedig a diplomaosztó után azonnal végleges állást kínált nekem. Olyan sok gyerek jelentkezett azon a nyáron, hogy a meglévő kettő mellé, egy harmadik csoportot is indítania kellett. Örömmel mondtam igent, hiszen addigra már a pályát és az óvodát is nagyon megszerettem. Több mint harminc éve tart ez a szerelem.
A szüleim a kereskedelemben dolgoztak, ismeretlen volt számukra az oktatási közeg, én mégis mindig óvónő szerettem volna lenni. A Torockó téren laktunk, minden reggel boldogan sétáltunk fel a Labanc úti óvodába, ahol Magdi néni fogadott, s egy számomra csodálatos világba vezetett. Igazi varázsló volt ő a szememben, szinte tátott szájjal hallgattam verseit, énekeit. Imádtam őt is, és az óvodai légkört is.
Később a sors is erre az útra terelt, nyolcéves lehettem, amikor felköltöztünk a Normafához. A Belkereskedelmi Minisztérium óvodájában kapott gondnoki állást a nevelőapám, s vele szolgálati lakást. A suli után alig vártam, hogy a délutánt a kicsikkel tölthessem. Az is egy csodálatos hely volt, a sípálya alsó része adta gyakorlatilag a kertünket. Ekkor már azt is tudtam, hogy az óvónőképző lesz számomra a következő állomás.
Anyukám azonban azt szerette volna, hogy mást is lássak a világból. Ezért egyik nyáron egy hónapig közértben dolgoztam, majd a Sasad Tsz-nél a virágkötészettel ismerkedtem meg, a harmadik szünetben pedig a Főtaxi diszpécsereként az irodai munkába kóstoltam bele. Egyik hely sem volt nekem való, s ezt ekkor már ő is belátta. Egyetlen feltétele a főiskolai végzettség megszerzése lett.
De előbb még elvégeztem a szakirányú középiskolát. A Normafától öt harminckor kellett indulnom, hogy időben beérjek a Nagyvárad térre. Ráadásul nagyon szigorú rendszerben oktattak minket, még sírtam is emiatt. A szüleim persze mindig felkínálták a választás lehetőségét, de én kitartottam a döntésem mellett. Szigorú, de nagyon jó tanároktól tanulhattunk, és sok gyakorlatunk volt. Magáról a szakmáról itt tanultam a legtöbbet. Később folyamatosan képeztem magam, a Tanítóképzőt a Tanárképző Főiskola követte, majd fejlesztő pedagógiai szakvizsgát tettem, végül az ELTE pedagógia, illetve a BME közoktatási vezető szakán bővítettem elméleti tudásomat.
Nem akartam vezető lenni, vágyom is vissza a gyerekek közé. Mindig örömmel ugrok be helyettesíteni, és sűrűn küldöm pihenőre a kollégákat. Ilyenkor ugyanis én mesélek. Többnyire fejből és szívből, a legkedvesebb történeteimet. A gyerekek pedig ugyanolyan csillogó szemmel hallgatják, mint ahogy pár évtizeddel korábban én figyeltem Magdi nénit. Pedig egyszerű történetekről van szó, mint amilyen a nyulacska csengettyűje. Az ismert láncmese során körbejárom a termet, mindenkinél megállok és mélyen a szemébe nézek. A mimikának és a hanglejtésnek óriási szerepe van abban, hogy huszonnyolc apróság mozdulatlanul figyel. A végén, még percekig gondolkodnak, emésztik a hallottakat. Óriási lendülettel dolgozik a képzelőerejük.
Nagyon sok inger éri manapság a gyerekeket. Húsz éve elég volt néhány festéktubus ahhoz, hogy elfoglalják magukat. Most viszont csak végig sétálnak a Margit körúton, és mennyi mindent látnak, hallanak maguk körül. Ezért nem is csodálkozunk azon, hogy csak kevesen tudnak leülni, és elmélyülten építeni, rajzolni. A mi feladatunk ezen változtatni. Ezért az alkotásokra időt adunk, megmutatjuk hogyan kell lelassulni, lecsillapodni. Néhány éve a családommal vettünk egy eldugott szőlőst, ahol se szomszéd, se forgalom, csak a néma csönd. Pár nap alatt fel tudok ott töltődni. És persze fotózom a vadnyulakat, a különleges növényeket, állatokat, hogy legyen mit mutogatni hétfőn a csoportokban. Az erőmet a gyerekek csillogó szeméből és a szeretetéből merítem.
Az óvodánk egy eldugott kis zöld oázis, a lüktető és mozgalmas Margit-negyedben. Nagyon szeretek a gyerekekkel a környéken bóklászni, az üdítő Mechwart liget állandó látogatói vagyunk. Örömmel szemléljük a negyed megújulását.”
Hutvágner Klára
A Kitaibel Pál utcai óvoda vezetője
1022. Kitaibel Pál utca 10.
Fotók: Walton Eszter