M A R G I T - N E G Y E D

Az oldal töltődik.

Töltés elvetése

Bemutatkozik: Ongjerth Dániel

május 31, 2021 Margit-negyed Comments Off
Ongjerth Dániel – A Margit-negyed Program szakmai vezetője

„A Margit-negyed a II. kerület központjának újjáélesztéséről szól, arról, hogy az itt élők, az itt dolgozók, a vállalkozók, a terület használói hogyan szeretnének együtt élni, hogyan tehetjük jobban működővé környezetünket, emberléptékűvé az egymás közötti párbeszédet” – hangsúlyozza Ongjerth Dániel, a Margit-negyed Program szakmai vezetője. – „Abban bízunk, hogy kis beavatkozásokkal, megfelelő tájékoztatással elérhető, hogy a Margit körút és a környező kis utcák élhetőbbé, barátságosabbá váljanak. Jelenleg, a folyamat elején, az üres, leromlott állapotú ingatlanok megtöltésén, a kulturális és közösségi szolgáltatások bevonzásán van a hangsúly. Erről szól a kommunikáció és erre van kihegyezve a honlap is. Ennek oka, hogy ezek a helyiségek rontják a városképet, pénzbe kerülnek a kerületnek, ráadásul kiaknázatlan potenciált jelentenek, elsősorban ezekbe lehet olyan funkciókat telepíteni, amik beindítják a változást a környéken. De ez csak a kezdet. Miközben elindul a helyiségek bérbeadása, elkezdjük a párbeszédet a terület vállalkozóival és lakóival is. Létre szeretnénk hozni egy platformot, ami segíti a kommunikációt az önkormányzattal és a városvezetéssel, és segít megtalálni a szinergiákat a vállalkozók számára, amik segítségével prosperálóbbá tehetők a szolgáltatások. Ugyanilyen fontos, hogy be tudjuk csatornázni az itt élők ötleteit is. Szükségünk van a környékről felgyűlt tudásukra, szeretnénk használni az ötleteiket, egy jól működő közösséget szeretnénk kialakítani, ami aktívan tudja formálni a lakhelyét, legyen szó a városrész tisztán tartásáról, zöldítéséről, kulturális értékeinek megőrzéséről vagy újak kitalálásáról.”

Ongjerth Dániel a Margit-negyed Döntéselőkészítő és Tanácsadó Testület tagja.

A teljes cikk a Budai Polgár 07-ik lapszámában olvasható