A Mechwart ligetben immár második alkalommal rendeztük meg a Pöttöm Margit Gyerekfesztivált, hogy egy kis könnyed kikapcsolódással tegyük könnyebbé az óvodai, iskolai évkezdést. Arcfestéssel, kézműves foglalkozással, családi jógával vártuk az érdeklődőket a Margit-negyed és a II. kerületi Önkormányzat közös programján.
A II. Szelíd Kismotoros Felvonulás pöttöm résztvevői vidáman rótták a köröket a szökőkút körül, és nagy sikert aratott Garfield is, aki teljes életnagyságban látogatott el a rendezvényre. A családi aszfaltrajz verseny idei témája az „Együtt – mozgásban” volt, idén az Európai Mobilitási Hét üzenetéhez csatlakoztunk. Több mint 40 krétarajz borította színesbe a Mechwart ligetet.
Napfény, vidámság, közösség – így telt a Pöttöm Margit 2026-ban

Köszönjük Inimini Store, Dörmögő Dömötör, Garfield Magyarország, Buci Maci Magyarország, nepazarolj, Hanumán Jóga, Sütit Akarok, Mantra Jóga, II. kerületi Család-és Gyermekjóléti Központ, Muci Pastry & Coffee, Maminti Kuckó
Keresés a honlapon
Legutóbbi bejegyzések
Hírarchívum