✨✨✨ Négynapos művészeti fesztivállal mutatkozik be a Margit-negyed! Május 15–18. között közel 50 helyszín több, mint 100 programmal várja a látogatókat. ✨✨✨
A negyedben működő színházak előadásait, galériák kiállításait nézhetjük meg, lesznek komoly- és könnyűzenei koncertek, irodalmi programok, designer séta és helytörténeti séták. Nyitott házakat járhatnak be, premier előtti filmbemutatón vehetnek részt az érdeklődők, új kezdeményezésként pedig közösségi könyvturkáló várja majd az olvasás szerelmeseit a Fény utcai piacon a Libertine szervezésében. A nyitó program a Női Váltó Fesztivál lesz a Marczibányi Téri Művelődési Központban, melynek központi témája idén a Közösség ereje.
Gyere és töltődj fel kultúrával és művészettel a Margit-negyedben!
✨✨✨A Helló Margit! programfüzetet itt találjátok ✨✨✨
A programok tematikánként:
Színház Víkend
Színház az egész világ, legalábbis a Margit-negyedben biztosan
A fesztivál négy napja alatt 9 helyszínen több, mint 20 színházi program közül választhatsz.
Május 15. (csütörtök)
19.00 Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six | Átrium
Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István!
Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is.
Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka néninek, aki 1986-ban minden kedden és csütörtökön egy órával előbb elengedett a Bőripari Szakközépiskola tanműhelyi gyakorlatairól, hogy részt vehessek a Tanulmány Színház próbáin, mondván, „Menj csak, fiam, keress magadnak olyan hivatást, amelyben valóban örömöd leled, és örömet tudsz okozni másoknak is.” – Pintér Béla
Jegyvásárlás: https://pbest.jegy.hu/program/pinter-bela-es-tarsulata-marshal-fifty-six-164235
19.00 TELTHÁZ Lakásszínház-Platón-Szokratész védőbeszéde- Makranczi Zalán előadásában | Színkör
2416 évvel ezelőtt halálra ítéltek egy embert koholt vádak alapján. Védőbeszédje a mai napig sok tanulságot tartalmaz számunkra. Friss és aktuális. Létezik, hogy ennyi idő elteltével is érvényes egy ilyen szöveg és a XXI. században is érdekes? Szerintünk igen. Szókratész, a filozófus elsősorban gondolkodó, aki beszélgetni és gondolkodni tanít. A piacon sétálva fejtette ki nézeteit, tanította az ifjúságot, s Platón őrizte meg a szavait. Megéri meghallgatni egy filozófus gondolatait életről, halálról, a tisztességről, Istenről, a demokráciáról majdnem két és fél ezer év távlatából.
Jegyvásárlás: https://szinkor.com/esemeny/lakasszinhaz-szokratesz-vedobeszede-makranczi-zalan/
20.00 Lépj be egy festménybe! Interaktív barokk photobooth Artemisiával | Labirintus Kiadó kirakatában (Margit körút 73, 1024 – bejárat a Kis Rókus utca felől)
Válassz egy kép-történetet, és mi adunk hozzá kellékeket! Te ki lennél ma?
A program ingyenes
Május 16. (péntek)
19.00 Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six | Átrium
Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István!
Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is.
Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka néninek, aki 1986-ban minden kedden és csütörtökön egy órával előbb elengedett a Bőripari Szakközépiskola tanműhelyi gyakorlatairól, hogy részt vehessek a Tanulmány Színház próbáin, mondván, „Menj csak, fiam, keress magadnak olyan hivatást, amelyben valóban örömöd leled, és örömet tudsz okozni másoknak is.” – Pintér Béla
Jegyvásárlás: https://pbest.jegy.hu/program/pinter-bela-es-tarsulata-marshal-fifty-six-164235
19.00 TELTHÁZ Halász Rita: Mély levegő | Jurányi
Az Orlai Produkciós Iroda – Füge Produkció előadása. Az előadás főszereplője, a kisgyerekes, képzőművész Vera arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy. Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több. Előadja: Pálos Hanna, nagybőgőn közreműködik: Csizmás András
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegy.hu/program/mely-levego-164419
19.00 TELTHÁZ LOUPE Színházi Társulás – Titkosszolgák | Marczibányi Téri Művelődési Központ
Valami bűzlik a titkosszolgálat irodájában, szellőztetni viszont nem szokás az ilyesféle helyeken. Valaki próbált ugyan ablakot nyitni, de épp ebből lett a baj,mert azon a bizonyos ablakon keresztül kiesett egy… Innen nem folytathatjuk, mert az ügy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosítva lett ezerötszáz esztendőre előremenőleg. De megnyugodhatnak. Nem kell kivárniuk. A Loupe Színházi Társulás fizető nézői ismét kiváltságos helyzetben érezhetik magukat,ugyanis bepillantást nyerhetnek azokon a csukott ablakokon keresztül.
Jegyvásárlás: https://in-time.hu/e/titkosszolgak-budapest-250516
19.00 Kövek | Dante
Kálloy Molnár Péter fordítása alapján írta Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor. Marie Jones darabja két fiatalember útkeresésének és életre szóló barátságának története egy írországi kisvárosban, Kerryben. Egy Hollywoodi forgatócsoport érkezik a városba, hogy kosztümös amerikai filmet forgassanak Írországban. A statiszták a helyi lakosok közül kerülnek ki, így csöppen a forgatásba Jake, az életválsággal küzdő helyi srác és a messziről érkezett álmodozó, Charlie. Közös sorsuk, hogy egyikük sem találja a helyét a világban. Charlie saját forgatókönyvétől várja a megoldást, Jake pedig reményt vesztve sodródik jövőkép és valódi perspektíva nélkül. Az előadás játékossága lehetővé teszi, hogy a nézők is részesei legyenek a történetnek, ezáltal személyesen legyenek érintve azokban a problémákban, amiket az anyag felvet. A pályaválasztás, az önmagunk keresése, a kötelesség és az önmegvalósítás szembenállása központi témája az előadásnak. Eltökélt szándékunk, hogy ezekről a témákról érdemben, kreatívan, játékosan gondolkodtassunk és párbeszédre ösztönözzünk. Az előadás az III. Vallai Péter kortárs színházi fesztiválon elnyerte a legjobb színészeknek járó díjat.
19.00 Improvizáció és képzőművészet Soós Nóra A kérdőjel háta mögött című kiállításán |KÉPEZŐ Galéria
Rendhagyó tárlatvezetés Harsányi Bencével és Kiskovács Attilával. A festő érzékeny, társadalmi helyzetekre reflektáló munkái izgalmas kontextust jelentenek a kreativitás, a humor és valódi életélmények kifejezéséhez.
Jegyvásárlás: https://www.kepezo.hu/events/osszmuveszet-szinhaz-es-kepzomuveszet%e2%94%82improvizacios-szinhaz-2025-majus-23/
19.30 Alberti Zsófi és Khaled-Abdo Szaida: Védőháló | Kollab
Egy középkorú férfi története, aki úgy érzi, már nincs tovább. De ez nem csak róla szól. Azokról is, akik itt maradnak, akiket a fájdalom, a harag, a szégyen, a bűntudat vagy éppen a döbbenet bénít meg. Az előadás 70 perc, amelyet feldolgozó beszélgetés követ Bérdi Márk klinikai szakpszichológussal, és az alkotókkal.
Jegyvásárlás: https://cooltix.hu/event/67d3ec6532035186ca5d52c4
Május 17. (szombat)
16.00 Füves beszélgetések- Márai Sándor Füveskönyvére épülve Vendégek-Sodró Eliza és Rusznák András | Színkör
Márai Sándor
Jegyvásárlás: https://szinkor.com/esemeny/fuves-beszelgetesek-marai-sandor-fuveskonyvere-epulve-majusi-vendegek/
17.00 Horváth András Dezső: Legjobban a nőktől féltem | Jurányi
Orlai Produkciós Iroda : Legjobban a nőktől féltem – mondja a fiú, akinek egyetlen nap alatt a szemünk láttára hullik szét az élete, majd veszíti el a szerelmét, és hirtelen egy önismereti zsákutcában találja magát.
Szereplő: Dékány Barnabás
Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal és könyvdedikálás a szerzővel!
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegy.hu/program/legjobban-a-noktol-feltem-170614
19.00 Barátomhoz – koncertszínház Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján | Átrium
Arany János és Petőfi Sándor levelezése bensőséges baráti párbeszéd, amibe minden belefér. Magánélet, politika, pénz, közélet és persze a költészet megreformálásának nagyratörő víziói. Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Tükrös Zenekar és két tehetséges színművész, Krasznai Vilmos és Liber Ágoston elevenítik meg a két fiatal költő életének talán legfontosabb két évét, a kettejük levelezéséből áradó, átütő humorral. Mintha itt ülnének mellettünk és velünk társalognának. Petőfi és Arany – tűz és víz, de ahogy a jól ismert közmondásból régóta tudható: az ellentétek vonzzák egymást. A költők egymáshoz írt verseire Ferenczi György készített zenét, míg a népdalokban fellelhető Petőfi-versek a Tükrös Zenekar muzsikájára szólalnak meg. Az előadást Liber Endre koncepciója alapján Hégli Dusan koreográfus, rendező és Enyedi Éva színésznő, dramaturg viszi színpadra.
Jegyvásárlás:https://fuge.jegy.hu/program/baratomhoz-koncertszinhaz-arany-janos-es-petofi-sandor-levelezese-alapjan-167694
19.00 Urban Erotika | Dante
„Az erotika a halál ellenszere” Az életünk minősége alapvetően az emberi kapcsolataink minőségén múlik.
A drámát Gyuricza Gergely azonos című regényéből írta színpadra Egressy G. Tamás. A főszerepet Kuna Kata játssza.
Jegyvásárlás: https://hokomproject.jegyx1.hu/eloadas/4121/urbanerotika
19.00 DEKK Színház – Füge Produkció: A férfiak szexuális világa | Jurányi
Vinnai András tanulságos, kellő komolysággal komponált, mélypszichológiai munkájából kiderül, hogy a férfiak sok mindent szeretnek, sok mindenre vágynak, de természetesen leginkább egy nőre – vagy egyszerre többre is. Szereplők: Bánki Gergely, Janklovics Péter, Vinnai András
Vinnai András tanulságos, kellő komolysággal komponált, mélypszichológiai munkájából kiderül, hogy a férfiak sok mindent szeretnek, sok mindenre vágynak, de természetesen leginkább egy nőre – vagy egyszerre többre is. Szereplők: Bánki Gergely, Janklovics Péter, Vinnai András
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegy.hu/program/a-ferfiak-szexualis-vilaga-99271
19.00 Duda Éva Társulat: BÁBEL | Nemzeti Táncszínház
A BÁBEL nem egy történetmesélős előadás, hanem expresszív képekkel és momentumokkal egy eklektikus világot ábrázol öniróniával és humorral, melyben az emberek az elveszett egyensúlyi állapot felé törekedve a káosz és ellentétes irányú érzelmek pólusai közt feszülnek. A harmónia iránti vágy tisztán kiviláglik a felborult világképben, az egyensúly és a káosz közti feszültséget az előadás mozgásnyelvi, zenei, és a vizuális hatásokban rejlő ellentétes esztétikai minőségek jelenlétével bontakoztatja ki.
Jegyvásárlás: https://nemzetitancszinhaz.jegy.hu/program/babel-duda-eva-tarsulat-160189/1251480
19.00 Lakásszínház-Csend.Törékeny.Üres. – Udvaros Dorottya előadásában | Színkör
Jegyvásárlás: https://szinkor.com/esemeny/lakasszinhaz-csend-torekeny-ures-udvaros-dorottya-onallo-estje/
20.30 Helló, Margit! – Beszélgetés Duda Évával | Nemzeti Táncszínház
19 órakor kezdődő Bábel jeggyel rendelkezők számára
Május 18. (vasárnap)
19.00 Egy Életem – Szabó Kimmel Tamás | Átrium
Az EGY ÉLETEM stand up sorozatban híres művészek állnak ki a színpadra és mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről. Viccesen, személyesen, szerethetően.Nálunk a forgatókönyvet nálunk valóban az élet írja.
Jegyvásárlás: https://www.tixa.hu/egyeletem-szabokimmeltamas-atrium-2025-0518-19h
2. kerületi lakosoknak 50% kedvezmény a Helló Margit Fesztiválon belül!
Kuponkód: HELLOMARGIT
19.00 Láthatáron Csoport: Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról | Jurányi
Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról
Az előadás az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó? El tudja-e fogadni önmagát a változásban, szembe tud-e nézni saját félelmeivel, vágyaival? Az előadás formailag a varieté műfaját idézi meg, amelyben egymáshoz kapcsolódnak etűdök és zenés, táncos dalbetétek egyaránt.
Az előadás után vitafórum.
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegyx1.hu/eloadas/1776/mit-er–ha
19.00 TELTHÁZ LOUPE Színházi Társulás – Dennis Kelly – Lányok, Fiúk | Marczibányi Téri Művelődési Központ
Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Egy felívelő és egy lefelé csúszó életpályáról. A gyerekek kiszolgáltatottságáról. Arról a gyilkos labirintusról, amit közösen építettünk, pár ezer évig, fiúk és lányok. Dennis Kelly jellemző írói eszköze a késleltetés, a feszültség fokozása, a kiszámíthatatlan fordulatokra építő hatáskeltés – aki egy Kelly-darab cselekményét előre elmeséli, az egyéb aljasságokra is képes. A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sem kizárt. De ezért járunk színházba, nem?
A darabot előadja: Lovas Rozi
19.00 Tíz kicsi bűnjel Inversedance – Fodor Zoltán Társulat | Nemzeti Táncszínház
Fodor Zoltán Társulat legújabb bemutatója, a világhírű írónő, Agatha Christie – Tíz kicsi néger (új címén: Mert többen nincsenek) című, nagy sikerű regényének ihletéséből született, melyben a bűn fogalmának értelmezése, mint erkölcsi dilemma áll, tíz szimbolikus bűnjel köré építve. Koreográfus: Fodor Zoltán és az Inversedance Társulat.
Jegyvásárlás: https://nemzetitancszinhaz.jegy.hu/program/tiz-kicsi-bunjel-inversedance-fodor-zoltan-tarsulat-172982/1256228
20.00 TELTHÁZ Képzeletszínház- Lakásszínház-„A NŐ, HA ELMÚLT NEGYVEN…”-Hegyi Barbara és Horváth Lili | Színkör
A Láthatáron Csoport előadása az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. Az előadást vitafórum követi.
Jegyvásárlás: https://szinkor.com/esemeny/lakasszinhaz-a-no-ha-elmult-40/
Pezsgő Margit
Egy mámorítóan buborékos este a Margit-negyedben. Minden program ingyenes és a helyszíneken vendégünk vagy egy pohár pezsgőre.
Keresd a pecsétgyűjtőt a résztvevő helyeken. Látogass el legalább 3 eseményre egy este alatt az itt felsoroltak közül, és a hét folyamán váltsd be az összegyűjtött pecséteket a LuLu Budapest felajánlásának köszönhetően egy LuLu Aperol Mijito (alkoholos), vagy egy LuLu Epres Virgin Mojito (alkoholmentes) koktélra. Részletek a pecsétgyűjtőkön.
Május 15. (csütörtök)
14.00-16.00 Bagaméri Gergely: Midnight Tarot c. kiállítása | Budapest Bagel
Ismerjétek meg Bagaméri Gergelyt, aki nemcsak kártyakészítő és tarot vető, hanem illusztrátorként is különleges módon kapcsolódik a misztikus kártyák világához. Gergő öt éve foglalkozik aktívan a tarot használatával, és saját rajzú, egyedi paklijai révén igazán személyes, mély rétegeit képes megmutatni a tarot világának. A különleges kiállítás mellett, mágikus bagelek és varázslatos kávék várnak mindenkit a Budapest Bagelben.
14.00-19.00 Török Pàl : Szenzésön c. kiállítása | Margitka Vintage Shop and Gallery
15.00-19.00 nepazarolj x Autistic Art Alapítvány Sokszínű autizmus c. kiállítása | nepazarolj
A nepazarolj egy környezettudatos bolt és kávézó, ahol a fenntarthatóság találkozik a közösségi élményekkel. A Helló Margit! Fesztiválra az Autistic Art Alapítvánnyal közösen hoztuk létre a „Sokszínű autizmus” című kiállítást, amely autizmussal élő fiatal művészek különleges világát mutatja be. Várunk szeretettel – tölts időt nálunk művészetben, értékben és élményben gazdagon!
16.00-18.00 Ottinger Viola – Nyugvópont c. kiállítása | Bookta
A tárlat középpontjában egyszerű, a hétköznapokban szinte bárhol fellelhető termések és növények állnak. A kiállítás az alkotó személyes útját és elmélyülését tükrözi, miközben a nézőt is egy elgondolkodtató élményre invitálja.
17.00-21.00 CR((o))WD | Buda Collection


17.00 Kiállítás megnyitó (Több fiatal művész munkája) | Franc
17.00 Nick Hornby: CiciKrisztus – kulturális összművészeti kaland | Jurányi Galéria
17.30 és 18.15 Műhelybejárás, antik képkeretek titkai | Restaurama: aranyozás 1958-óta
Mitől antik egy képkeret? Hogyan változott a stílusok jellege az évtizedek során? Milyen titkokat rejt a restaurálás folyamata? Milyen történeteket mesélnek a több évtizedes műhelymunkák?
Ha szeretnél mindezekre választ kapni, gyere el a műhelybejárásra!
Regisztráció: restaurama@hotmail.hu
18.00 Háromszázhatvanöt kiállítás tárlatvezetése a DANTE alapítóival | DANTE
18.00-19.30 Artist talk A kérdőjel háta mögött c. kiállítás
Soós Nórával Bán Blanka művészettörténész beszélget | KÉPEZŐ Galéria
Regisztráció: hello@kepezo.hu
https://www.kepezo.hu/artist-talk/
18.00 és 19.30 Tárlatvezetés Charles Fazzino, Romero Britto, SHAG (Josh Agle), J.C. Leyendecker, Norman Rockwell alkotásainak bemutatásával | BernArt Galéria
18.00, 19.00 és 19.30 Királyi palota – koreai hagyományos hímzés; Magyar nyelvű tárlatvezetések Kézműves programok 19:30-tól 20:30-ig: koreai csomózás, kalligráfia és foltvarrás | Koreai Kulturális Központ
A koreai királyi hímzés, dzsaszudzsang (자수장) Korea nemzeti kulturális örökségének része. A tárlaton Lee Jungsook hímzőmester munkáin keresztül Csoszon-kori udvari hímzések, buddhista motívumok és használati tárgyakat díszítő munkák jelentésrétegeivel ismerkedhetnek meg.
18.00, 19.00, 19.30: kézműves programok
A programok ingyenesek, előzetes regisztráció NEM szükséges. A tárlathoz kapcsolódó vezetéseken és kézműves foglalkozáson a szabad helyek erejéig tudják fogadni az érdeklődőket.
18.00 Kontakt #3 – közelebb az alkotáshoz
FIZETÜNK NEKI CSAK NE FESSEN c. kiállításhoz kapcsolódó közös gondolkodás | Vízivárosi Galéria
BP. Szabó György, Gerber Márton, Gerber Pál, Karácsonyi László, Margit Szabolcs, Sztefanu Marina, Váczi Lilla
18.00 Horváth Tamás: Naxoszi lidércek | Vízivárosi Közösségi Tér
Horváth Tamás: “Figurális képeket festek, de érdekelnek a kihívások. Nem idegen tőlem a kísérletezés. A legutóbbi munkáim elvontak ugyan, de a gondolatok, amiket ki akarok általuk fejezni, sokszor új utakra csalogatnak. A kiállított képeknek a görög mitológia adott ürügyet, de a megközelítésemben nem a héroszokat és istenségeket kerestem, hanem az esendő és halandó embert.”
18.30 Szvath Zsuzsa: “A BÁTRAK” c. kiállításának megnyitója | Ady25 Galéria és Kiállítótér
A művész vásznain sajátos nyelven eleveníti meg történelmünk ismert nő alakjait. Elöször 2015-ben foglalkozott ezzel a témával, amikor a bonni Frauenmuseum felkérte a „Work and Woman“ című nagyszabású kiállításhoz egy Marie Curie portrét festését.
19.00 Miloszerni Kata: Már van helyem / I have space now c. kiállítás megnyitója | Kollab
A kiállítás maga egy 3 éves periódust foglal össze. A cím több irányú utalást jelez a fizikai tér meglétéről, a mentális állapot megnyugvásáról és a társadalmi pozíció elfoglalásáról. Évek elteltével kezdünk megbizonyosodni a járható és elkerülendő utakról egyaránt, és hogy számunkra mi is a megfelelő döntés egy adott szituációban. Minél nagyobb gyakorlattal rendelkezünk ezen a téren, annál egyszerűbben stabilizálhatjuk magunkat a mindennapokban.
19.00 Patrick Murakami ARToon – Kiállításmegnyitó | Margaux
A japán-magyar származású Murakami műveiben egyesíti a japán popkultúra, a nyugati pop art és a digitális művészet elemeit. Az ARToon kiállításon bemutatott műveiben az animációs karakterek, élénk színek és szórakoztató formák világát mutatja be.
19.00 Kordos Szabolcs – várostörténeti beszélgetés, fókuszban Rézmállal | Nor/ma Grand
Kordos Szabolcs, az Egy város titkai című bestseller-sorozat szerzője vacsorával egybekötött könnyed várostörténeti sztorizásra várja az érdeklődőket. Szóba kerül, hogy miért ránthatott fegyvert a Körszállóban Kadhafi testőre, de mesél a Lövőház épületéről, amelynek Sisihez és Fenyő Jánoshoz.
Ha szeretne jól szórakozni és megismerni Buda titkait, tartson velünk!
19.00 Goran Dimic: Hétköznapi szoborkert c. kiállításának megnyitója | Start Galéria Budapest
2024-ben az Ankara utcában sétálók találkozhattak a napról napra megújúló, folyamatosan változó, élő közösségi installációval Goran Dimic közösségi szobrával, amelyet a környék lakói kedvük szerint alakíthattak, formálhattak. Dimic a változásokat bemutató fotóival ünnepelhetjük a felszabadító örömét az öncélú alkotásnak.
19.00-21.00 Vicces tárlatvezetés az Ehun van, ni! c. kiállításban | Szerkesztőség
Stark Attila, Bakó Tamás és Erményi Mátyás kiállításán Tayler Patrick képzőművész és művészeti író, az Új Művészet szerkesztője tart rendhagyó tárlatvezetést képzőművészeti stand-up kíséretében. Ha könnyesre szeretnéd nevetni magad, miközben a kortárs képzőművészetről is megtudsz egyet s mást, akkor ott a helyed! A tárlatvezetések több, egymást követő turnusban indulnak.
Pontgyűjtés
LuLu-koktél ér 3 Pezsgő Margit-program pecsétje
Ha május 15-én az itt felsorolt helyszínekre is ellátogat, és legalább 3 pecsétet összegyűjt, a LuLu Budapest felajánlásának köszönhetően a hét folyamán egy LuLu Aperol Mojito (alkoholos) vagy egy LuLu Epres Virgin Mojito (alkoholmentes) koktélt kap ajándékba.
1027 Budapest, Csalogány u. 55.
⚜️Designer negyed⚜️
Merülj el a negyed fantasztikus divat és design világában!
Május 15-16-17. (csütörtök-péntek-szombat)
Designer séta
Szerezd meg a térképet, látogass el a résztvevő helyekre, ahol kedvezményekkel is várnak, és gyűjtsd a pecséteket, hogy tiéd legyen a közös nagy ajándékcsomag:
Résztvevő helyek: Alapdarab, CAKO, Dugattyús x Kamay Ko, Kollab x Terike from Budapest, MUMU, NOS, Prizma, RUHA x PLIÉ, Symposion x Grinta, Thinwood SzemüvegSzabóság, ViktoriaBolla
Május 16. (péntek)
14.00-19.00 Margitka Sale 10-30 % kedvezmény | Margitka Vintage Shop and Gallery
16.00-20.00 Minden ami Thinwood | Thinwood SzemüvegSzabóság
Thinwood új mintakatalógus és táskakollekció bemutatása Sípos Vikivel 16.00-tól kerekasztal beszélgetés, moderátor: Csepelyi Adrienn
Május 17. (szombat)
17.00-18.00 Margitka Vintage and Art és Franc Shop közös divatbemutató | Margit körút páros oldal
Május 18. (vasárnap)
10.00-17.00 Makers’ Market | Fény utcai piac
11.00-16.00 Margitka Eszpresszó – Sunday brunch előtti/utàni ajándék kávé (presszó vagy latte) a Margitkában színes retro bögrékből és csészékből! | Margitka Vintage Shop and Gallery
Koncertek
A zene mindenkié. Könnyű és komolyzenei koncertek számos helyszínen a negyedben.
Május 15. (csütörtök)
19.00 Steve Sam jazz gitáros előadó estje | Random Bistro
Asztalfoglalás szükséges: info@randombistro.hu, +36 30 148 9757
20.00 Spontaneous Electric Act (S.E.A.) | Csemege
A változó felállású zenei társulást Schlosser András és Baló Sámuel hívta életre. Improvizatív zenét játszanak, melyben a meghívott zenészek ötletei, valamint személyiségeik keveredése helyben formálja a koncertet egy izgalmas – általában energikusként, ritmikusként jellemezhető, sokszor erős groove-okon, a spontán kialakult alapokon nyugvó – felfedezéssé.
Kosztolánszki Dominik szaxofon, Schlosser András gitár, Baló Sámuel szintetizátorok, Dénes Ábel bőgő, Porteleki Áron dob, Richter Ambrus dob
A koncert ingyenes.
Csemege 1024 Budapest, Margit körút 25/a
20.00 MACSKIN – ÈCLECTIQUE lemezbemutató koncert | DANTE
Nemzetközileg elismert vendégművészek érkeznek, akikkel az eklektika nemcsak szó, hanem szenvedély.
Belépő nincs, csak a támogatásod – mert a zene szabad, de értékes.
Május 16. (péntek)
18.00 Gyertyafényes koncert Előadó: Avenar
És meglepetés vendégek… | Franc
19.00 Flirt és Eszkimó | Manyi – Kulturális Műhely
Két különleges zenekar egy színpadon – duplán megkapod azt az energiát, amitől egy koncert igazán emlékezetes lesz! Egyedi hangzás, izgalmas dallamok és őrületes groove-ok, amik garantáltan megmozgatnak.
20.00 Norbi és Zita muzsikál | Margaux
Zita és Norbi repertoárjában megjelennek a pop, blues, country és folk műfajok legjobb dalai, melyek minden korosztály számára ismerősek és szeretettek. Az őszinte, közvetlen hangvétel és az érzelemmel teli előadásmód biztosítja, hogy mindenki otthon érezze magát a koncerten.
20.00-22.00 A TELEHOLD zenekar akusztikus koncertje | Szerkesztőség
Lírai, érzékeny sorok, szép, de sokszor feszültségkeltő zene és jól időzített lezáró feloldás… Ezúttal a zenekar akusztikus formációja lép fel: az Éjszakai című, első nagylemezükről hoznak dalokat akusztikus formában, de lesznek feldolgozások és sosem játszott ötlettöredékek is. A zenekar 2024-ben elnyerte a Carson Coma által a fiatal tehetségek első nagylemezének kiadására kiírt pályázatot.
Belépő (a helyszínen): 1500 Ft
22.00 FlaFla | Manyi – Kulturális Műhely
Május 17. (szombat)
18.00-19.30 Sisters Voice Music: Mari és Kata a Pablo and Escobar-ból | Franc
A Pablo and the Escobar együttes az autentikus texasi blues-rock-ot keveri pop és grunge elemekkel. A két női frontember – Ferencz Mari és Monsotori Kata – hol megbolondítja a színpadot, hol romantikus blues balladákkal kápráztat el bennünket.
19.00 BUDAI SZIMFONIKUS ESTEK | Marczibányi Téri Művelődési Központ
A Duna Szimfonikus Zenekar koncertje. Pjotr Iljics Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny (Op. 35)
Antonín Dvořák 9. szimfónia, e-moll, „Az új világból” (Op. 95)
Közreműködik: Nagao Haruka (A Magyar Állami Operaház koncertmestere)
Vezényel: Kovács János – Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház első karmestere
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/budai-szimfonikus-estek-iii-170769/1227522
19.00 Free Houdini | Leopatia | Manyi – Kulturális Műhely
Free Houdini! A zenekar bevallása szerint számos műfaj hatott a zenéjükre a pécsi altertől a grunge-ig, ennek elegyeként alakult ki a gitárközpontú Free Houdini! hangzás. A magyar szövegek életképeket, hangulatokat írnak le, esetenként a végső nagy igazságot keresik, vagy éppen az emberiségből való kiábrándultságot boncolgatják. A Leopatia 2023-ban alakult Budapesten, zenéjükre jellemző a grunge, rock, alter, punk hangzás. Dalaik magyar nyelven íródnak és nagy hangsúlyt fektetnek a szövegekre, melyek mondanivalója az irodalmi mélységektől a könnyeden viccesig terjednek.
20.00 Hēya és Fool Connection Duó | Margaux
Ismert pop-rock slágerek és egyéb örökzöldek szólalnak meg a koncerteken, amelyeket közösen énekelhetünk, és rophatjuk, amíg csak ki nem fulladunk.
20.30 Tükrös zenekar a Bisztróban | Átrium
Színház után szabad a tánc!
22.00 Halal Hardcore | Manyi – Kulturális Műhely
Május 18. (vasárnap)
17.00-19.00 Sofar Sounds Budapest: Sofar koncertfilm vetítés | Franc
18.30-19.30 Danubia Zenekar: Minden kezdet… | Mechwart liget (Mechwart piknik)
Haydn: I. szimfónia 14′
Mozart: I. szimfónia 13′
Beethoven: I. szimfónia 26′
Vezényel és mesél: Hámori Máté
Az esemény ingyenes. Szabadtéri koncert. Esőnap: 2025.május 20. (kedd)
19.00-22.00 Sofar Sounds Budapest: DJ Gelious | Franc
Az irodalom visszavár!
Irodalom, mert olvasni jó.
Május 15. (csütörtök)
17.30 De Boer Szilvia: Mi lesz veled, Fellini-Villa Klub? – Könyvbemutató | Margaux
De Boer Szilvia Mi lesz veled, Fellini-villa Klub? című könyve a nagy sikerű A Fellini-villa Klub folytatása. A regény izgalmas és érzelmekkel teli, új fejezetet nyit a történetben. Fedezd fel, hogyan folytatódik a történet!
18.00-19.00 Líra Irodalmi Terasz a LULUban Vendég: Nádasdy Ádám
A szerzővel Szegő János beszélget | LuLu Budapest
A Margit-negyed és a londoni Soho között a legrövidebb út Nádasdy Ádám legújabb könyve, a Londoni levelek. Szóba kerülnek majd az otthonok és az utazások, Buda és Pest.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Asztalfoglalás kötelező: www.lulubudapest.hu/asztalfoglalas
A programon résztvevők a LuLu Budapest vendégei egy alkoholos, vagy alkoholmentes welcome italra.
Május 16. (péntek)
17.00 Gorondy-Novák Márton: Halandók / Prax Levente: Minden odavan – Könyvbemutató | Margaux
Gorondy-Novák Márton Halandók című novelláskötete mély és érzékeny betekintést nyújt az emberi sorsok és érzelmek világába. A könyv minden olvasót arra ösztönöz, hogy szembenézzen a saját halandóságával és az élet kérdéseivel.
Május 17. (szombat)
10.00-14.00 Közösségi könyvturkáló a Libertine szervezésében | Fény utcai piac

17.00 APartPARHEID Hiperprimitivizmus könyvbemutató | Margaux
A hiperprimitivizmus, ami iszonyatosan kíméletlen görbe tükröt tart a magyaroknak önmagukról. Közel 190 rövid esszé és próza mutatja ezt meg, amelyek egy Revolúció nevű földalatti lap első 27 számának hasábjain jelentek meg először. A Renegát Projekt alkotóinak írásaiban a hiperprimitivista düh végletekig erősödik. A művészet végét keresik, de az az alaptapasztalatuk, hogy a művészet után csak a kiégés marad. Ezeket az élményeket próbálja a maga módján megfogalmazni a Művészetutániság c. kötet, amely egyébként a “Hiperprimitivizmus” könyv egyenes folytatása, mert a Revolúció nevű haragos filozine 27-50. számának kb. 90 írásában teszi próbára az olvasó türelmét. Irónia, groteszk humor, cinizmus, szentimentalizmus, csalódottság mindenkiben és mindenben. Kiadja a Renegát Projekt.
17.00-18.30 Margittal is : Hét nyelven beszélünk | Labirintus Kiadó
Műfordító Vers-shop Lázár Júlia és Imreh András műfordítókkal – kvízfeladatok, játékos fordításpróba, versolvasó verseny hét nyelven a betérők számára, zsűrizés és meglepetések
Május 18 (vasárnap)
10.30-11.30 Líra Irodalmi Terasz a FETEKERTben Vendég: Nyáry Krisztián
A szerzővel Szegő János beszélget Nyáry Krisztián legfrissebb könyve (Így kávéztak ők) az egykorvolt budapesti kávéházi kultúrának állít emléket. De mi a helyzet a piacokkal és a város más izgalmas tereivel, lehetőségeivel? | Fetekert – Fény utcai piac
21. század kiadó dedikálás | Nor/ma Grand
15.00 Dezső András, Finy Petra
16.00 Mautner Zsófi, Főzelékes Feri
17.00 Szirtes Tamás, Rényi Ádám
Film – Nézünk, mint a moziban
Május 15. (csütörtök)
18.00 Oxána, a film premier előtti vetítése, a vetítés után közönségtalálkozó az alkotókkal | Bem Mozi
Jegyvásárlás: https://cooltix.hu/event/67ee9a6d60f4bb5c2884315e
18.00-21.00 Csak lakni kell | Habitat Kreatív Központ
Ingyenes
Regisztráció: https://kreativkozpont.habitat.hu/esemeny/lakni-kell-filmklub-kix-vetites-es-beszelgetes/
⚛️Workshopok
A kreatív alkotás csak Rád vár!
Május 15. (csütörtök)
17.00-21.00 Lassulj le, szöszmötölj, társasozz | Bolygó
A szokásos csütörtöki társas estünk mellett most kipróbálhatod a makramé készítést és a papírmerítést!
Május 16. (péntek)
15.30-17.00 és 17.00-18.30 Mozgás workshop Illés Adrival | Szerkesztőség
Tánc- és mozgásfelfedező foglalkozás: térbe helyezett mozgásélmény az ízületeink határainak felfedezésével, izgalmas-játékos koncepciókkal vegyítve. Nem csak táncosoknak!
Az eseményen való részvétel belépődíjas és regisztrációhoz kötött: szerkesztoseg@ujmuveszet.hu címen.
17.00-20.00 Random Rajzkör | Start Galéria Budapest
Analóg Angelika biztosítja a rajzszereket, csak magadat kell hozni. 14 éves kortól és nincs felső korhatár! Regisztráció nincs, a programon a részvétel ingyenes.
17.30-20.00 DESIGN & HARMÓNIA – Az otthonszépítés művészete | Habitat Kreatív Központ
Merülj el a lakberendezés világában, ismerd meg hogyan formálhatod élettered és tölts el egy inspiráló és izgalmas délutánt az 5E Életmód Studió Csapatával!
A programon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://kreativkozpont.habitat.hu/esemenyek/
Május 17. (szombat)
10.00-12.00 Fiatal felnőtt workshop Soós Nóra, A kérdőjel háta mögött c. kiállításán | KÉPEZŐ Galéria
Ha szeretsz alkotni, kísérletezni és inspirálódni különleges kiállításokból, itt a helyed! A rövid interaktív tárlatvezetést követően, egyedi workshop keretében bontakoztathatod ki a kreativitásod. A foglalkozást Borbély Polla, művészettörténész tartja. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: hello@kepezo.hu
https://www.kepezo.hu/artvibes_akerdojelhatamogott/
10.00-12.30 TELTHÁZ Frida Kahlo kerámia szett készítése felnőtteknek | Színkör
Kerámia Workshopon 1 db 2,5-3 dl-es Frida Kahlo ihlette bögre és hozzá egy kistányér elkészítésére van lehetőség. A műveket egy hét száradás után, az első égetést követően átlátszó mázzal vonják be, majd ismét égetjük. A kerámiákat borító mázak nem tartalmaznak káros anyagokat, így ételek, italok tálalására is alkalmasak. Munkakötényt mindenki számára biztosítanak, ami részben védi az öltözéket, de teljes biztonságot nem nyújt. A foglalkozás 14 éves kortól látogatható.
Jegyvásárlás: https://szinkor.com/esemeny/frida-kahlo-keramia-szett-felnotteknek/
10.00-16.00 Replacc Kiddo családi nap | Replacc Kiddo
Varró workshop (gyerekjáték zokniból); zenés, játékos mulatság a gyerekeknek (kézműves foglalkozás); előadás (beszélgetés) a környezettudatos gyereknevelés és – gondozás témakörében; mosipelus stand (edukáció a mosipelusról).
14.00-16.30 DESIGN & HARMÓNIA – Az otthonszépítés művészete | Habitat Kreatív Központ
Merülj el a lakberendezés világában, ismerd meg hogyan formálhatod élettered és tölts el egy inspiráló és izgalmas délutánt a Habitat Kreatív Központ csapatával!
A programon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://kreativkozpont.habitat.hu/esemenyek/
14.00-17.00 Linóworkshop Kováts Jankával | Szerkesztőség
A résztvevők elsajátíthatják a tervezési, nyomdázási technikákat, és egyedi printeket készíthetnek. A workshop időtartama 3 óra, a résztvevők száma maximum 6 fő.
Az eseményen való részvétel belépődíjas és regisztrációhoz kötött: szerkesztoseg@ujmuveszet.hu címen.
16.40-19.40 Májusi piknik száraz virágokkal – workshop| Muci

Regisztráció: fawnfromthegarden@gmail.com
Az ár egy finom apró süteményt és egy frissítő szörpöt is tartalmaz Muci jóvoltából☕️
17.00-18.30 Győri Márton tárlatvezetése Soós Nóra, a Kérdőjel háta mögött c. kiállításon | KÉPEZŐ Galéria
Soós Nóra érzékeny, társadalmi helyzetekre reflektáló alkotásainak rétegeit a művész párja, Győri Márton tárlatvezetésén keresztül fejtjük fel.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: hello@kepezo.hu
https://www.kepezo.hu/gyori-marton-tarlatvezetes/
Május 18. (vasárnap)
10.00-12.00 Családi workshop Soós Nóra, a Kérdőjel háta mögött c. kiállításán | KÉPEZŐ Galéria
6–12 éves gyermekeknek és szüleiknek szervezik művészetpedagógiai workshopot. Az alkalmat közös alkotás zárja, ahol együtt dolgozhat a család apraja és nagyja.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: hello@kepezo.hu
https://www.kepezo.hu/csaladi-workshop-kerdojel-hata-mogott/
14.00-17.00 Lalone és Deselekt ékszer- és pénztárcakészítő upcycling workshop | Szerkesztőség
Újrahasznosított anyagokból, elsősorban molinóból készíthetnek a résztvevők kiegészítőket és ékszereket, egyedi Lalone és Deselekt termékeket.
Az eseményen való részvétel belépődíjas és regisztrációhoz kötött: szerkesztoseg@ujmuveszet.hu címen.ű
Helytörténet – Megszólít a múlt️
Helyben vagy! Múltalagút a bunkerban | Helyóvó, Mechwart tér, Mechwart lépcsőnél
Nyitvatartás:
- május 15. (csütörtök) 17.00-20.00
- május 16. (péntek) 17.00-20.00
- május 17. (szombat) 10.00-14.00
- május 18. (vasárnap) 10.00-14.00
Tárlatvezetés: május 15-16. (csütörtök-péntek) 18.00, május 17-18. (szombat-vasárnap) 11.00
Május 15. (csütörtök)
16.00 Pillants be a Statisztikai Hivatal életébe! -Épületséta a KSH központi épületében
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: www.ksh.hu/kerdoivek/hello-margit/urlap.html
19:00 Várostörténeti vacsora Kordos Szabolccsal | Nor/ma Grand
Kordos Szabolcs, az Egy város titkai című bestseller-sorozat szerzője érkezik hozzánk május 15-én, vacsorával egybekötött könnyed várostörténeti “sztorizásra”. Garantálhatjuk, hogy az este után másképp tekintenek majd a környékbeli épületekre. Nem megyünk messzire, maradunk Budán és a Margit körút környékén. Szóba kerül, hogy vajon miért rántott fegyvert a Körszállóban Kadhafi testőre, szóba kerül a Haris Park épülete, amelynek Sisihez és Fenyő Jánoshoz is van köze, valamint a sikerei csúcsán öngyilkosságot elkövető Ganz Ábrahám, akinek a története itt a szomszédban kezdődött. Beszélgetünk egy rejtélyes svájci feltaláló elhagyatott hegyvidéki villájáról és a Bajor Gizi villáról is.
A beszélgetést egy Nor/ma vacsora kíséri. JEGYEK HAMAROSAN.
https://www.facebook.com/events/1050888846907638
Május 16. (péntek)
17.00 TELTHÁZ – A meteorológia titokzatos élete – Épületséta a Meteorológiai Intézet főépületében
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/7yBKhdNttJXDsvKt9
Május 17. (szombat)
11.00 TELTHÁZ – Moziból színházba – Az Átrium épülettörténete
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSewjIQhAL-A_YoPmkYOMXm3xLJ4RgPy4W3JOA7doOYomiP5vQ/viewform
15.00 Helytörténeti séta Őrsi Gergely polgármesterrel
A séta ingyenes és nem igényel regisztrációt.
Találkozó helyszíne: 1023, Budapest, Török u 1.
Május 18. (vasárnap)
17.00 Kulisszák mögött – Helló Margit! | Nemzeti Táncszínház
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: varga.nikoletta@tancszinhaz.hu
Pöttöm Margit! Gyereksarok, hogy az apróbbak is jól érezzék magukat
Május 15-18 Múmin-napok a Nor/Ma Grandban
Május 16. (péntek)
17.00 “Kék duda keringő” – Danny Bain és Ágoston Béla mesekoncertje | Maminti Kuckó Könyvesbolt és Kávézó
Jegyvásárlás a helyszínen elővételben.
https://fb.me/e/8PtBPYwkA
Május 17. (szombat)
10.00 Hova tűnt Margit ? Keressük meg a Színszörnnyel! | LabiKIDS – Mechwart liget
Barangoljuk be együtt az érzelmek világát egy izgalmas, szabadtéri gyerekfoglalkozás keretében. A liget különböző színszörny-állomásain interaktív feladatokkal várjuk a kicsiket.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://www.labirintuskiado.hu/event-details/hova-tunt-margit-keressuk-meg-a-szinszornnyel
10.30 Kezeslábas” – Babaszínházi előadás a Kezeslábas Társulattal | Maminti Kuckó Könyvesbolt és Kávézó
Jegyvásárlás a helyszínen elővételben.
Május 18. (vasárnap)
10.00 – 12.00 Aszfaltrkétarajz-verseny a GYIK Műhely szervezésében | 1024 Budapest, Mechwart liget (Mechwart piknik)
10.15 TELTHÁZ Hab a tortán! mesesorozat – Czigány Zoltán: Csoda és Kósza | Jurányi Labor
11.00: kézműveskedés az előadás témájában, színező/olvasó kuckó, Pagony könyvvásár
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegy.hu/program/hab-a-tortan-mesesorozat-csoda-es-kosza-166817
11.00 Hamupipőke – Botos Éva és Pokorny Lia előadásában
Jegyvásárlás: https://pokornylia.funcode.hu/events/112738
14.00-16.00 TELTHÁZ Szülő-gyerek tésztakészítő workshop
Korosztály: 5-12 éves
https://szinkor.com/esemeny/tesztakeszito-workshop-szulo-gyerek/
Családdal a Margit-negyed főterén! Hozzatok pokrócot, piknik kosarat, jóga matracot!
Május 18. (vasárnap)
10.00-12.00 “Art In Relax” (AIR) a Mechwart ligetben a szökőkútnál
Hámori Gabriella egy igazi különlegességgel készül Nektek.
A kétórás szeánsz során hatha jóga gyakorlással, yin elemekkel és kristálytálas hangfürdővel, a hangfürdő közben pedig költészeti elemekkel kiegészítve várja azokat, akik a jógát összekötnék a művészettel.
A program ingyenes. Kérjük saját matracot mindkét eseményre hozz magaddal.
Amíg anya jógázik:
10.00 – 12.00 Aszfaltrkétarajz-verseny a GYIK Műhely szervezésében | 1024 Budapest, Mechwart liget
Kis esti zene:
18.30-19.30 Danubia Zenekar: Minden kezdet… | Mechwart liget
Haydn: I. szimfónia 14′
Mozart: I. szimfónia 13′
Beethoven: I. szimfónia 26′
Vezényel és mesél: Hámori Máté
Az esemény ingyenes. Szabadtéri koncert. Esőnap: 2025.május 20. (kedd)
Tartozz egy támogató közösséghez, ismerd meg olyan nők történetét, akik bátran beszélnek nemcsak a sikereikről, de a kudarcaikról is. Kapcsolódj önmagadhoz, tanulj másoktól! Erről szól a Női Váltó Fesztivál.
Az esemény díszvendége lesz Nina Corder, a Women of Toledo (USA) alapítója.
Beszélgetések nők a munkahelyen témában, hol vannak a plafonok, falak, kérdőjelek. A Nőbarát kerület programról Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere és dr. Sebestyén Andrea jogász, erőszak-szakértő beszélgetnek majd.
A Női Váltó Fesztivál keretében a Margit-negyed női vállalkozói kerekasztal beszélgetésen vesznek részt “Amikor a vállalkozás és a művészet összeér: indul a Hello Margit!” címmel május 15-én 14.30-tól. Hogyan látják a Margit-negyed arcát az érte és benne dolgozó nők? Bakos Pálinkás Judit, Margit-negyed osztályvezető, Süveges Fruzsina, cukrász, Szabados Ágnes, könyvkiadó és Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi-ház alapítójának beszélgetése.
Jegyek: https://noivalto.hu/fesztival2025/#jegyek
A fesztivál idején szubjektív tárlatvezetéssel készül az OFF- Biennále Budapest.
Kiállító művészek: Tekla Aslanishvili (GE), Bahaleen (PS), Border Emergency Collective (PL), Anna Engelhardt and Mark Cinkevich (UK/BY), fantastic little splash (UA), Martyna Marciniak (PL), Oleksiy Radynski (UA), Firas Shekhadeh (PS), Tytus Szabelski-Różniak (PL), Filip Wesołowski (PL)
Kurátorok: Bartosz Frąckowiak, Ewa Kozik, Paweł Wodziński / Biennale Warszawa Foundation (_BW_Lab)
Megnyitó: május 8., 17.00
Helyszín: 1027 Budapest, Margit körút 5/a
Nyitvatartás: május 9. – június 15., szerda: 16.00–19:00 / csütörtök:16.00–20.00, péntek: 16.00–20.00, szombat–vasárnap: 10:00–16:00
És ha ennyi művészet és kultúra fogyasztása közben jól jönne egy kis mozgás, ne hagyd ki a szabadtéri jóga óráinkat sem.
Május 16. (péntek)
8.00-9.30 Sunrise flow: Jóga & Piac
Részvételi díj: 4000Ft
Bejelentkezés: officialgirlsdoyoga@gmail.com
Május 18. (vasárnap)
10.00-12.00 “Art In Relax” (AIR) a Mechwart ligetben a szökőkútnál (Mechwart piknik)
Hámori Gabriella egy igazi különlegességgel készül Nektek.
A kétórás szeánsz során hatha jóga gyakorlással, yin elemekkel és kristálytálas hangfürdővel, a hangfürdő közben pedig költészeti elemekkel kiegészítve várja azokat, akik a jógát összekötnék a művészettel.
A program ingyenes. Kérjük saját matracot mindkét eseményre hozz magaddal.
Ha pedig egy kis édességre vágysz a YumYum (Budapest, Margit körút 46, 1027) a fesztivál ideje alatt minden kedves vendégének egy thai desszerttel kedveskedik https://fb.me/e/2wBujR9Z1, a teljes fesztivál hetében a LuLu Budapest pedig Mimosa & Brunch Cocktail week-kel vár https://fb.me/e/38KBvwvu7
✨Fesztiválra fel! A Margit-negyed vár!✨
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!