Ha még gondolkoztok azon, hogy hogyan és mivel vinnétek napfényt nőnap alkalmából a kedvesetek, barátnőitek hétvégéjébe úgy, hogy bent maradtok a negyed határain belül, akkor érdemes átfutnotok ezt a rövid kulturális ajánlót.
Színház: Egyasszony – az Orlai Produkció és a Füge közös előadása Tenki Réka főszereplésével a Jurányiban. Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.
A darab látványosan és érzékletesen mutatja be az emberi inkarnációs folyamatot, és az élet három szakaszát a fogantatástól az elmúlásig. Felöleli a fizikai, lelki, szellemi vonatkozásokat, fejlődési és transzformációs stádiumokat. Teszi ezt a táncművészet eszközeivel, Philippe Heritier a darabhoz komponált zenéjére.
Szombat 19:00 Nemzeti Táncszínház, Kis Rókus utca 16-17.
Zenével Törökországba – Idil Mese török énekesnő koncertje szerelemről, veszteségről, szépség és igazság történeteiről a Manyiban.
Idil Mese eredeti dalait kortárs folk stílusban adja elő, és klasszikus gitárjával kíséri. A német multiinstrumentalista, Jesper Poelke gitárral, ír fuvolákkal és klasszikus fuvolával kíséri. Saját dalai mellett nosztalgikus török tangókat is énekel.
Szombat 20:30-22:00 Manyi Kulturális Műhely, Margit körút 16.
Én-idő a magabiztosság jegyében
Itt vagyok! – Jelenlét és kisugárzás workshop a Dantéban Galambos Zsófi színésznővel. A program során a résztvevők megtapasztalhatják, hogy, milyen érzés igazán jelen lenni, és megtanulhatják, hogy, hogyan használják a testbeszédet és a tekintetet, hogy természetes magabiztosságot sugározzanak. A cél nem csupán a figyelem megragadása, hanem a hiteles nonverbális kommunikáció – legyen szó egy tárgyalásról, előadásról vagy bármilyen hétköznapi helyzetről. A kurzuson tudományos alapú és színházi eszközöket vegyítve kísérleteznek a résztvevők. https://www.facebook.com/events/479480785226714
Vasárnap 16:00-20:15 Dante, Török utca 5.
Varieté színház: Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról
Láthatáron Csoport
,,Az előadás az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó? El tudja-e fogadni önmagát a változásban, szembe tud-e nézni saját félelmeivel, vágyaival?
Az előadás formailag a varieté műfaját idézi meg, amelyben egymáshoz kapcsolódnak etűdök és zenés, táncos dalbetétek egyaránt. Az előadásban szereplő öt különböző női karakter életútja keresztezi egymást különféle helyzetekben. A darab hangvétele intim és személyes, és noha az öregedés és az elmúlás nem könnyed témák, az előadás mégis vagy talán épp ezért sok humorral átitatott.” Láthatáron Csoport
Kulturális inspirációk nőnap kapcsán

https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/egyasszony
Szombat 19:00 Jurányi, Jurányi utca 1-3.
Kortárs tánc – Bozsik Yvette: Körforgás
A darab látványosan és érzékletesen mutatja be az emberi inkarnációs folyamatot, és az élet három szakaszát a fogantatástól az elmúlásig. Felöleli a fizikai, lelki, szellemi vonatkozásokat, fejlődési és transzformációs stádiumokat. Teszi ezt a táncművészet eszközeivel, Philippe Heritier a darabhoz komponált zenéjére.
https://nemzetitancszinhaz.jegy.hu/program/korforgas-bozsik-yvette-tarsulat-161229
Szombat 19:00 Nemzeti Táncszínház, Kis Rókus utca 16-17.
Zenével Törökországba – Idil Mese török énekesnő koncertje szerelemről, veszteségről, szépség és igazság történeteiről a Manyiban.
Idil Mese eredeti dalait kortárs folk stílusban adja elő, és klasszikus gitárjával kíséri. A német multiinstrumentalista, Jesper Poelke gitárral, ír fuvolákkal és klasszikus fuvolával kíséri. Saját dalai mellett nosztalgikus török tangókat is énekel.
https://www.facebook.com/events/1137914704502829
Szombat 20:30-22:00 Manyi Kulturális Műhely, Margit körút 16.
Én-idő a magabiztosság jegyében
Itt vagyok! – Jelenlét és kisugárzás workshop a Dantéban Galambos Zsófi színésznővel. A program során a résztvevők megtapasztalhatják, hogy, milyen érzés igazán jelen lenni, és megtanulhatják, hogy, hogyan használják a testbeszédet és a tekintetet, hogy természetes magabiztosságot sugározzanak. A cél nem csupán a figyelem megragadása, hanem a hiteles nonverbális kommunikáció – legyen szó egy tárgyalásról, előadásról vagy bármilyen hétköznapi helyzetről. A kurzuson tudományos alapú és színházi eszközöket vegyítve kísérleteznek a résztvevők. https://www.facebook.com/events/479480785226714
Vasárnap 16:00-20:15 Dante, Török utca 5.
Varieté színház: Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról
Láthatáron Csoport
,,Az előadás az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó? El tudja-e fogadni önmagát a változásban, szembe tud-e nézni saját félelmeivel, vágyaival?
Az előadás formailag a varieté műfaját idézi meg, amelyben egymáshoz kapcsolódnak etűdök és zenés, táncos dalbetétek egyaránt. Az előadásban szereplő öt különböző női karakter életútja keresztezi egymást különféle helyzetekben. A darab hangvétele intim és személyes, és noha az öregedés és az elmúlás nem könnyed témák, az előadás mégis vagy talán épp ezért sok humorral átitatott.” Láthatáron Csoport
https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/mit-er-ha-zenes-noi-variete-a-mulandosagrol
Vasárnap 19:30 Jurányi-ház, Jurányi utca 1-3.
Keresés a honlapon
Legutóbbi bejegyzések
Hírarchívum