M A R G I T - N E G Y E D

Az oldal töltődik.

Töltés elvetése

Tájak, vidékek, képek

április 18, 2023 Margit-negyed Comments Off

Huszonhét természetfotóból nyílik tárlat hétfőn este a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A kiállítás különlegessége, hogy az alkotó, Vass Zoltán, a művek eladásából befolyó összeget teljes egészében a Kult2 javára, vagyis a kerület kulturális életének támogatására ajánlja fel. Az eseményen Berg Dániel II. kerületi alpolgármester mond köszöntőt, majd dr. Simán László (EFIAP) fotóművész nyitja meg a „15 év 27 pillanata” elnevezésű tárlatot.

„A magam eszközeivel szeretném támogatni a helyi kulturális életet, s ezt mivel mással tehetném, mint a fotóimmal – beszélt az ötlet születéséről Vass Zoltán, aki civilben informatikus, a fotózás azonban olyan fontos hobbivá vált számára, hogy a különböző szintű és rangú tanfolyamok elvégzése, valamint diplomák megszerzése után, ma már a hosszú, távoli országokba vezető utazásokat is vállalja egy-egy különleges képsorozat kedvéért. – Mindenképpen érdek nélkül, felszabadultan, élvezetből szeretek fotózni, ezért is nem választottam hivatásomul. A természet adta magát, ebben a közegben kezdtem el a képi megörökítést, s mára egy olyan szűk és elhivatott baráti közösség tagja lettem, amellyel már a fotózás folyamata is érték. Ha pedig ebből egy minőségi kép is születik, akkor az már egy igazi ajándék.”

Vass Zoltán nemrégiben tért haza Finnországból, s nem tagadja, hogy Európa északi tájai tartoznak a legnagyobb kedvencei közé. Norvégiának, Finnországnak vagy Izlandnak egyaránt megvan a saját, egyetlen más országhoz sem hasonlítható különlegessége, amely fotós szemmel talán még érdekesebb, mint turistaként. A köztudatba a hó fehérségével, valamint az éjszaka sötétjével bevonuló vidékről alkotott igencsak közhelyes képet éppen ezért Vass Zoltán tételesen cáfolja is, mégpedig saját alkotásaival:

„Az északi tájak kifejezetten ingerdúsak. Norvégia sarkhoz közeli részei, valamint a partvidékek egyszerűen elképesztőek, Izland pedig a maga szélsőségeivel hökkenti meg a látogatókat. Előbbi egyébként szelídebb és a lélekhez sokkal közelebb álló hely, ahol szívesen megpihen a vándor, míg utóbbi percenként kínál újabb és újabb meglepetéseket. Ezt az élményt, a természet szépségét szeretném megosztani a kiállítás látogatóival, üzenetek és különleges mondanivaló megfogalmazása helyett. Ha valaki jó érzéssel áll meg az egyik képem előtt, akkor már elértem célomat.”

Az alkotó szerint rajtunk is múlik, hogy egy adott helyzetben hogyan hat ránk a környezetünk. Amikor Indiában járt, megfogadta azt a tanácsot, hogy a legkisebb elvárások nélkül, az elméjét tisztára mosva lépjen be az országba. S bár a miénktől gyökeresen eltérő kultúrával való találkozás így sem volt egyszerű, a lelki felkészülésnek köszönhetően képes volt a befogadására. Hazatérve pedig nyomban azt kérdezte magától, vajon mikor térhet vissza? Az előítélek nélküli elfogadás az út az ismeretlen felé, s ezen számára egyetlen szabály létezik, mégpedig a kiegyensúlyozottságé.

„Kaptam már olyan kritikát, hogy hiányzik a disszonancia a képeimből, s ez így is van, mindig egyensúlyra törekszem. Ahogy a természet is, amellyel nagyon jó kapcsolatot ápolok, még egy sudár fával is el tudok beszélgetni. A társadalmunkról azonban ez már korántsem mondható el. Folyamatos szereptévesztésben vagyunk, azt hisszük, a környezetünk pusztán értünk van, jóllehet sokkal inkább annak megóvása lenne a feladatunk. A természettel való békés, kiegyensúlyozott együttélésre Finnországban láttam a legszebb példákat. Remélem, hogy a hétfőn nyíló kiállítás ebből is ízelítőt ad a nézők számára” – foglalta össze az április 24-én 18 órakor megnyíló „15 év 27 pillanata” elnevezésű kiállítással kapcsolatos gondolatait Vass Zoltán.

https://www.facebook.com/events/173066861845041/