M A R G I T - N E G Y E D

Az oldal töltődik.

Töltés elvetése

Véget ért a Margit-negyed Nappali, de csak egy ideig

június 23, 2022 Margit-negyed Comments Off

Bezártuk az első Nappali projekthelyszínünket, ami végül két hónapra volt nyitva. Most nyári szünetet tartunk, de itt a Nappali története nem ért véget.

Április 11-én egy sajtótájékoztató keretében nyitottuk meg az egykori biztosítóból lett közösségi teret, ahol Őrsi Gergely polgármester a Margit körút tervezett zöldítéséről, Dévényi Tamás Ybl-díjas építész, lokálpatrióta pedig a körút portáljainak újragondolásáról beszélt. 

Két hónapnyi nyitvatartásunk alatt közel húsz eseményt szerveztünk, vagy biztosítottunk külsős szervezők számára teret ehhez. Hétköznapokon itt üzemelt nem csak a Margit-negyed irodája, de nyitott közösségi térként is funkcionált az üzlethelyiség. Volt, aki tanulni vagy dolgozni tért be, de voltak, akik  egyszerűen csak pihenni és keresztrejtvényt fejteni jöttek.

Sikerült egy olyan teret megteremteni, ahol jó volt találkozni, lehetett kérdéseket feltenni és rengeteg jövőbeni együttműködésünk indult innét el. De  igazán színessé a közel húsz esemény tette a Nappalit, pontosabban ti, gyerekek, felnőttek, nagyanyák, szomszédok és a város másik felén élők, akikkel együtt élhettük át ezeket. Volt, hogy társasházi programot fejlesztettünk, gyerekfoglalkozásokat és filmklubot tartottunk, workshopokat szerveztünk permakultúrás gangokról, fermentálásról, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon pedig anyáknak tartottunk feltöltődő klubot. A célunk a Nappalival  az volt, hogy inspiráljunk titeket és egyben magunkat is egy tudatosabb, élhetőbb, színesebb és szórakoztatóbb városi életre. 

Sok környékbeli szervezettel, vállalkozóval tudtunk együttműködni és más olyan szereplőkkel kollaboráltunk, akik mind hozzáadtak a Nappalihoz. Például a Szatyorbolttal bolygóbarát foglalkozást tartottunk gyerekeknek, a Kontra filmmel filmvetítést szerveztünk és megnéztük a Nagyi projekt című dokumentumfilmet, majd Révész Bálinttal a rendezővel beszélgettünk. Volt nálunk gyerekkönyv csere-bere és gombaszakkör Stark Attila művésszel, gombaszakértővel, a CédrusNet pedig friss nyugdíjasoknak szervezett programot az új életcélok megtalálásáról. A Kapás utcai rendelőből érkeztek hozzánk dietetikusok, akik az egészséges étkezés és a lélek kapcsolatát fejegették, Anyák napja alkalmából a Budapesti Tavaszi Fesztivál során egész napos Anyawellnesst tartottunk, nők pihenhettek és töltődhettek Anna Amelivel, virágéknál Virággal és még sok szuper nővel. A beérkezett adományokból pedig Ukrajnából menekült nőknek és gyerekeknek szerveztünk egynapos wellness alkalmat. Útnak indítottuk Társas.Ház nevű mentor programunkat Osvárt Andival, Édes Balázzsal (Bartók), az Újirány Csoporttal. Folytatjuk a Nappalit, mert fontos a személyes jelenlét, hogy tudjunk találkozni, tudjatok kérdezni, új együttműködések és ötletek indulhassanak el, a fentiekhez hasonló izgalmas programokat szervezhessünk.

Reméljük, nektek is tetszett a Nappali, az események és a közösségi összejövetelek. Örömmel vesszük a visszajelzéseiteket, ne tartsátok magatokban! Írjátok meg nekünk e-mailben (hello@margitnegyed.hu), vagy social media felületeinken a véleményeteket és élményeiteket! De ötleteket is szívesen várunk, amikkel a folytatást tehetjük színesebbé, a programkínálatot gazdagabbá és veletek is többet kollaborálhatunk.

Részletekkel jövünk, mikor már biztosat tudunk, hogy mikor és hol folytatjuk. A Nappali üzlethelyiség pedig júliustól kiadó és lehet rá pályázni a Margit-negyed ingatlan pályázatán keresztül. A Margit-negyed programról és a többi pályázható ingatlanról megtaláltok mindent a margitnegyed.hu oldalon, várhatóan egy-két héten belül frissül a tartalom a legaktuálisabb ingatlanokkal, érdemes figyelemmel kísérni!

A Margit-negyed csapata és a II. Kerületi Önkormányza

fotók: Téglás Zoltán, Szabó Orsolya, Vida Szabolcs