M A R G I T - N E G Y E D

Az oldal töltődik.

Töltés elvetése

#menőmargitok: Bara Margit

február 27, 2023 Margit-negyed Comments Off

Balerina szeretett volna lenni, táncolni is tanult, alkata miatt azonban inkább a Kolozsvári Magyar Színház színészeként lépett 1945-ben a világot jelentő deszkákra. 1955-ben települt át Magyarországra, ahol később elsősorban filmszerepeinek köszönhette népszerűségét. A magyaron kívül románul, franciául, angolul és spanyolul is beszélő, szépségéről, valamint tehetségéről ismert művésznő pályáját egy alaptalan és rosszindulatú rágalomhadjárat törte derékba a hatvanas évek közepén.

Bara Margit Kolozsváron született, a székely eredetű Barra családnevet, édesapja egyszerűsítette. Első filmszerepét 1956-ban kapta Ranódy Lászlótól, a Szakadékban. Következő filmjében, A tettes ismeretlenben is főszerepet kapott tőle, ez egy vízivárosi bérház háború utáni életébe nyújtott bepillantást. Ugyanebben az évben alakíthatta Vilmát, a szép cselédlányt a Bakaruhában. Kovács András 1966-os Hideg napok című drámájában, amely a „magyar új hullám” nemzetközileg is elismert kiemelkedő darabjának számít az egyik katonatiszt feleségét játszotta, aki tévedésből maga is a véres 1942-es, újvidéki események áldozatául esik.

Sikeres karrierjét egy pletyka törte meg. Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója ellen 1964-ben csalás és sikkasztás vádjával indítottak nyomozást. A politikai fennhangoktól sem mentes ügy kapcsán terjedt el a hír, hogy az Onódy által irányított mulatóhelyeken zajló vad tivornyákon és fékevesztett orgiákon a legszebb magyar művésznők, köztük Bara Margit kínálta bájait. Ezek a vádak a hivatalos büntetőügyben már nem szerepeltek, és Bara soha nem is találkozott Onódyval, ám arra éppen elegendőek voltak, hogy jelentősebb szerepek híján, egyre jobban kiszoruljon a pályáról, mi több, a hétköznapi életben is atrocitások érjék. Volt, hogy utána köptek az utcán, a buszon leverték a kalapját, vagy a taxis nem vette fel, amikor megismerte. De kapott névtelen, gyalázkodó leveleket és telefonhívásokat is. Évekig nem szállt buszra, villamosra, mellékutcákban járt, ha el kellett hagynia a lakást. Hogy ki és miért keverte bele az ügybe, az a mai napig nem derült ki.

Bara Margit életében azonban nem ez volt az első tragédia. Az ötvenes évek közepén szintén színész házastársával, a budapesti Halász Gézával települt át Kolozsvárról a magyar fővárosba. Férje azonban nem tudta elviselni felesége gyorsan érkező nagy sikereit, és az alkoholba menekült. 1957. október 19-én önkezével vetett véget életének. A Mártírok útján található lakásuk konyhájában kinyitotta a gázcsapokat. Ám előtte még kitárta a szobában alvó Margit mellett az ablakokat…

A színésznő a dráma miatt temetkezett később a munkába, amely sokáig kárpótolta a rekordszámú filmfőszerepekkel. Amíg ezt is el nem vették tőle.

Második férjével, az olimpiai bajnok vízilabdázóval, Gyarmati Dezsővel, éppen 1964-ben, az Ónody-ügy kirobbanásának évében házasodtak össze. Ő lett kegyvesztettségében az egyetlen támasza. Közel két évig, távol a budapesti intrikáktól, Kolumbiában éltek Gyarmati megbízatása révén. Abban bíztak, hogy elcsitulnak a pletykák. Tévedtek. Mara a hazatérést követően sem kapott jelentős feladatokat. Sőt, a korábban ünnepelt színésznőt, a hivatalos kritika is többnyire ostorozta ritka megjelenéseiben. Bara Margit 1977-ben megtörten, megalázottan és csalódottan jelentette be visszavonulását.

2002-ben Kossuth-díjat kapott, ám ez sem feledhette a sok bánatot és keserűséget.

Hogy mi volt a 2016-ban elhunyt művésznő bűne? Minden bizonnyal szépsége, tehetsége és sikerei.