„Szentendrén, művészek között nőttem fel, gimibe azonban már ide jártam a Keleti Károly utcába. A Rákócziban Dréher János volt az emelt rajzszakkörös tanárom. Úgy emlékszem, hogy a galériában is az ő kiállításának a megnyitóján jártam először. Később persze az osztállyal is sokszor jöttünk, de akkor még nem gondoltam, hogy egy nap itt fogok dolgozni.
Kaposváron, festőművészként végeztem el az alapképzést, majd ismét Budapestre kerültem és Olescher Tamás aszisztense lettem. Boldog voltam, hogy visszatérhettem kamaszkorom jól ismert helyeire a Mechwart liget környékére. A mesterképzésen olyan szakot választottam a dizájn és művészetmenedzsment révén, amely az itteni munka szempontjából a leghasznosabbnak ígérkezett. Ennek már hat éve.
Mindent Tamástól tanultam. Türelmes, becsületes ember volt, akit mindenki szeretett. És persze nagyszerű művész. Igazi mentor, aki az utolsó két évben már tervszerűen készített fel arra, hogy átvegyem tőle a galéria vezetését. Nehéz pillanatok voltak ezek a számomra, de olyan erősen a szívén viselte a hely sorsát, annyira jó kezekben akarta tudni, hogy tettem, amit kért. Amikor tavaly ősszel végül legyőzte a betegség, hiába készültünk fel rá, mégis sokkoló volt az elvesztése. De nem állhattam meg egy percre sem, folytatnom kellett a munkáját. A galéria működésében nem lehetett fennakadás.
Komoly törzsközönsége van a Vízivárosi Galériának. Ezt nemcsak a minőségi kiállításoknak köszönhetjük, de a barátságos hangulatnak is. Sokan nemcsak a képek miatt jönnek be, de azért is, hogy egy kicsit beszélgethessenek. A személyes hangvétel éppen olyan fontos, mint a hozzáértő szakmai kiszolgálás. S bár bizton számíthatunk egy igen masszív, művészetkedvelő fővárosi közönségre, s vannak tárlataink, mint például a Miniképek, amelyek országosan is vonzóak, szeretnénk a láthatóságunkat tovább növelni. Elsősorban a fiatalokat céloztuk meg, ezért a közösségi médiában folyamatosan erősítjük a jelenlétünket.
A festőművészeké egy meglehetősen zárt világ. Úgy érzem többségük már befogadott, s nemcsak amiatt, mert magam is festő vagyok. Inkább azért, mert itt valóban számít a véleményük, a nyílt rendezés hívei vagyunk. Ebben is Tamást követem. Ez azt jelenti, hogy a művészt is aktívan bevonjuk a kiállítás megtervezésébe, hiszen ki ismerné jobban a képeket, mint az alkotójuk maga? Fontos, hogy higgyenek bennem, vagyis abban, hogy a megnyitóra minden problémát megoldok, nekik pedig nincs más dolguk, mint élvezni a „nagy nap” minden pillanatát. Egy jól sikerült tárlat akár hosszú évekre meghatározhat egy karriert. A művészek pedig ritkán felejtenek.
Sajnos nagyon kevés időm jut festésre. Pedig a műterem számomra maga a mennyország. Az absztrakt, a Color Field, a színblokkok, a stilizált tájak, az ember és a természet viszonya az igazi világom. De festeni csak átszellemült állapotban lehet, az én napjaim pedig most a pörgésről szólnak. A galéria vezetése rengeteg adminisztrációval jár, ráadásul az adózási, szerződéskötési és pályázatírási teendők nagy része is rám hárul. De amikor a nap végén azt látom, hogy mindenki elégedett, akkor nem sajnálom az ezzel töltött időt.”
#margitnegyedarcai: Pusztafi Panna
„Szentendrén, művészek között nőttem fel, gimibe azonban már ide jártam a Keleti Károly utcába. A Rákócziban Dréher János volt az emelt rajzszakkörös tanárom. Úgy emlékszem, hogy a galériában is az ő kiállításának a megnyitóján jártam először. Később persze az osztállyal is sokszor jöttünk, de akkor még nem gondoltam, hogy egy nap itt fogok dolgozni.
Kaposváron, festőművészként végeztem el az alapképzést, majd ismét Budapestre kerültem és Olescher Tamás aszisztense lettem. Boldog voltam, hogy visszatérhettem kamaszkorom jól ismert helyeire a Mechwart liget környékére. A mesterképzésen olyan szakot választottam a dizájn és művészetmenedzsment révén, amely az itteni munka szempontjából a leghasznosabbnak ígérkezett. Ennek már hat éve.
Mindent Tamástól tanultam. Türelmes, becsületes ember volt, akit mindenki szeretett. És persze nagyszerű művész. Igazi mentor, aki az utolsó két évben már tervszerűen készített fel arra, hogy átvegyem tőle a galéria vezetését. Nehéz pillanatok voltak ezek a számomra, de olyan erősen a szívén viselte a hely sorsát, annyira jó kezekben akarta tudni, hogy tettem, amit kért. Amikor tavaly ősszel végül legyőzte a betegség, hiába készültünk fel rá, mégis sokkoló volt az elvesztése. De nem állhattam meg egy percre sem, folytatnom kellett a munkáját. A galéria működésében nem lehetett fennakadás.
Komoly törzsközönsége van a Vízivárosi Galériának. Ezt nemcsak a minőségi kiállításoknak köszönhetjük, de a barátságos hangulatnak is. Sokan nemcsak a képek miatt jönnek be, de azért is, hogy egy kicsit beszélgethessenek. A személyes hangvétel éppen olyan fontos, mint a hozzáértő szakmai kiszolgálás. S bár bizton számíthatunk egy igen masszív, művészetkedvelő fővárosi közönségre, s vannak tárlataink, mint például a Miniképek, amelyek országosan is vonzóak, szeretnénk a láthatóságunkat tovább növelni. Elsősorban a fiatalokat céloztuk meg, ezért a közösségi médiában folyamatosan erősítjük a jelenlétünket.
A festőművészeké egy meglehetősen zárt világ. Úgy érzem többségük már befogadott, s nemcsak amiatt, mert magam is festő vagyok. Inkább azért, mert itt valóban számít a véleményük, a nyílt rendezés hívei vagyunk. Ebben is Tamást követem. Ez azt jelenti, hogy a művészt is aktívan bevonjuk a kiállítás megtervezésébe, hiszen ki ismerné jobban a képeket, mint az alkotójuk maga? Fontos, hogy higgyenek bennem, vagyis abban, hogy a megnyitóra minden problémát megoldok, nekik pedig nincs más dolguk, mint élvezni a „nagy nap” minden pillanatát. Egy jól sikerült tárlat akár hosszú évekre meghatározhat egy karriert. A művészek pedig ritkán felejtenek.
Sajnos nagyon kevés időm jut festésre. Pedig a műterem számomra maga a mennyország. Az absztrakt, a Color Field, a színblokkok, a stilizált tájak, az ember és a természet viszonya az igazi világom. De festeni csak átszellemült állapotban lehet, az én napjaim pedig most a pörgésről szólnak. A galéria vezetése rengeteg adminisztrációval jár, ráadásul az adózási, szerződéskötési és pályázatírási teendők nagy része is rám hárul. De amikor a nap végén azt látom, hogy mindenki elégedett, akkor nem sajnálom az ezzel töltött időt.”
Pusztafi Panna
Vízivárosi Galéria
1027 Kapás utca 55.
www.vizivarosigaleria.hu
Fotó: Walton Eszter
Keresés a honlapon
Legutóbbi bejegyzések
Hírarchívum